Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.01.06

Katonai konvojok tartanak a déli határ felé

A Magyar Honvédség katonái – az erősödő migrációs nyomásra való tekintettel – 2020. január 6-tól az eddiginél nagyobb létszámmal támogatják a rendőröket a határvédelmi feladatok ellátásában.

Tekintettel a fentiekre 2020. január 4. és január 7. között - a nappali órákban - a Magyar Honvédség határvédelmi feladatai kapcsán megnövekedett járműforgalomra lehet számítani az ország több autópályáján és főútvonalán, elsősorban Bács-Kiskun megye és Csongrád megye déli útszakaszain.

katonai-konvoj.jpg

(A fotó illusztráció)

A katonai járműforgalommal legnagyobb mértékben érintett utak az M5, M6 és M43 autópályák, valamint az 55. számú főútvonal.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy az említett útvonalakon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai gépjárműveket, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát - tájékoztatott pénteken a Honvédelmi Minisztérium.

Fokozott katonai járműmozgás hadgyakorlat miatt több megyében

Június 24-ig tartó nemzetközi katonai gyakorlatoknak ad otthont Magyarország, ami miatt nagy létszámú technikai eszközökből álló katonai konvojok mozgására lehet számítani. Az alábbi határátkelőhelyeken jelentős ki- és belépő katonai gépjárműforgalomra kell számítani: (Fotó: Letenye Média archív) - 2019. június 15-21. között a Magyarország és Románia közötti Nagylak határátkelőhelyen (M5 autópálya, 43-as főút); - 2019.

 


loading...