Okosodjon smart led tv-el
Smart led tv – ha azok közé tartozol, aki éppen nem ismeri a smart és a led jelentését, akkor maradj velünk, mert cikkünkből megtudhatod mit takarnak; de ha éppen teljesen tisztában vagy a kifejezések jelentésével, csak éppen nem tudod, hogy ezek hogyan is funkcionálhatnak együtt egy televízióban, akkor csak hagyd ki a cikk elejét, később te sem fogsz unatkozni; ha azonban mindent tudsz a smart led tv-ről, akkor olvastasd el a barátnőddel/feleségeddel az írást, hogy ő se kérdezze meg, ha új tv vásárlására kerül a sor, hogy „mi az a smart led tv?”.
Smart és led külön
Ahogyan már a cikk elején sugalltuk, elsősorban a nagyon laikusokhoz szólunk, és segítséget nyújtunk abban, hogy kissé közelebbről megismerjék az új technológiákat. Fontos ezeknek a kifejezéseknek az ismerete, hiszen a jövőben már csak ilyen – és a még nem is ismert – technológiás televízió készülékekkel fogunk találkozni, egyszer pedig mindenkinél eljön az idő, hogy új tv-t vásároljon, ismerje hát akkor, hogy mi a kínálat.
Smart phone, smart tv – máris tudjuk, hogy mit jelent a kifejezés. Azt tudjuk, hogy egy telefon hogyan lehet okos, de egy televízió miben okosabb, mint a régiek? Mit tud a smart tv?
A smart tv lényege, hogy rá lehet csatlakoztatni az internetre, tehát máris sokkal több funkciója van, mint egy egyszerű televízió készüléknek. Az okos televízió tehát már nem csak film és híradó nézésre való, hanem zenehallgatásra, online filmnézésre, játékok játszására – tehát nagyjából azt lehet ezen a tv-n is csinálni, mint amit az interneten szoktunk. (Arra még később bővebben kitérünk, hogy miért más azért a smart led tv a számítógép képernyőjétől.)
A led tv azt jelenti, hogy a képernyő led háttérvilágítással rendelkezik. Talán ez is annyira volt egyértelmű, mint a smart jelentése, hiszen a led lámpáról már sokan hallottunk, ám mégsem tudja mindenki, hogy ez mit jelent a televízió képernyője szempontjából. Ezek a tv-k egyik tulajdonsága, hogy alacsony a fogyasztásuk, hiszen a led alapjában véve kevesebb energiát fogyaszt. A tv szempontjából azt kell kiemelni, hogy javít a kontrasztarányon, magasabb lesz a fényerő, és itt már kis méretben is elérhető a Full HD felbontás.
Smart és led együtt
Most már külön-külön ismerjük a két kifejezés jelentését, azt is tudjuk nagyjából, hogy ez a televízióra milyen hatással van, nézzük, hogy mit tud pontosan a smart led tv.
A bestbyte.hu szerint a fentiekből annyi már egyértelmű, hogy a smart led tv más az egyszerű televízióktól abban, hogy mit mutat, és hogy hogyan mutatja azt. Tehát a led mindenképpen a kijelző milyenségére, a képek minőségére utal, a smart pedig arra, hogy több funkciót kap a televízió. Ezek az új technológiás televíziókon már sokkal több mindent csinálhatunk, mint a régi testvéreiken.
Azzal azonban, hogy az internetre csatlakoztathatjuk ezeket a gépeket, nem azt mondjuk, hogy a közösségi oldalak böngészését kell ma már a televízión keresztül végezni, hanem olyan dolgok válhatnak sokkal érdekesebbé és élvezhetőbbé, mint például a játékok. Képzeljük el, hogy a számítógépes játékokat ma már egy ilyen televízión játszhatjuk: a sokkal jobb minőségű képpel, a sokkal nagyobb képernyővel szinte megteremtődik körülöttünk a virtuális valóság.
Ezeket az eszközöket azonban nem csak a gyerekek és fiatal felnőttek élvezik, hiszen a hölgyek akár receptgyűjteményként is használhatják, amely sokkal egyszerűbbé teheti a főzést, hiszen ha a konyhából látható a tv, akkor nem kell lisztes kézzel lapozgatni a már ötször összeragadt papírt, egyszerűen csak a képernyőre kell tekinteni. A média lejátszók is bővülnek így, és természetesen filmeket és youtube videókat is nézhetünk az okos, kiváló képernyős televízión.
A smart led tv megjelenése, a tablet és az okostelefon rohamos elterjedése az asztali gépek visszavonulását jelenti majd?