Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.01.01

A süllő lett a 2020-as év hala

A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett szavazáson 14642 szavazat alapján dőlt el, hogy a választható három őshonos jelölt közül melyik viselheti az Év hala címet. (További részletek a fajokról a http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php oldalról érhetők el.)

A voksok legnagyobb részét a süllő kapta (44%), második helyen a csuka végzett (38%), a fokozott védelmet élvező német bucó pedig harmadik lett (18%). A süllő nagyra növő, megnyúlt testű, oldalról enyhén lapított halunk. Csúcsba nyíló szája nagy, a szeglete eléri a szem hátulsó vonalát. Benne nagy, erős fogak ülnek, köztük a többiek közül kiemelkedő ebfogak is.

sullo.jpg

(A süllő. Fotó: Wikipédia)


 Oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Hátúszóit, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik. Hazánkban viszonylag széles körben elterjedt, nagyobb folyóink paduczónájától egészen a dévérzónáig gyakori, kisebb folyóinkban azonban csak a bővebb vizű alsóbb szakaszokon lehet rá számítani.

A víz oldott oxigéntartalmára érzékeny, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább csak a jobb oxigénviszonyokkal rendelkező, nagyobb tavakban fordul elő. A süllő valódi halevő ragadozó, táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi.

A horgászok körében a legnemesebb ragadozóként ismert, mind csalihalas, mind pergetőmódszerekkel eredményesen fogható. A hazai horgászrekord 15,5 kg (2014). Húsa szálkamentes, kiváló minőségű, a halgasztronómia egyik legkedveltebb alapanyaga - közölte január elsején a Magyar Haltani Társaság.

Gereblyézős horgász Zalaváron

Gereblyéző módszerrel harminc süllőt fogott az az orvhalász, akit január 24-én (szombaton) halászati őr ért tetten Zalaváron Azt gondolhatnánk, hogy a január 24-i időjárás mindenkit eltántorított a kinntléttől. Pedig nem, hiszen a kifejezetten kellemetlen, hideg időben, amikor a havat és az esőt felváltva hordta a szél, orvhalászunk közel három órán át termelte ki a zalavári hídnál a hidegben összeállt süllőt és keszeget.