Túl sokan voltak a temetésen, otthagyta a gyászolókat a pap
Magán- és családi rendezvényeken (például születésnapon) legfeljebb 10-en, temetésen maximum 50-en vehetnek részt. Esküvő csak lakodalom nélkül tartható meg - fogalmaz a szabályozás. Szó szerint ehhez tartotta magát egy pap egy nyugat-nógrádi településen.
A faluban éppen egy idős személy temetésére készültek, amelyre többen mentek el, mint lehetett. A pap meg is érkezett, de mivel túl sokan voltak, elkezdte számolgatni a jelenlévőket és mivel azok ötvennél többen voltak, sarkon fordult és otthagyta a temetést - számolt be a különös esetről a nool.hu.
A pap azt mondta, hogy ő nem fogja megszegni a szabályozást. A kántor látva, hogy főnöke a plébános távozik és tanácstalan a gyásznép, átvette az irányítást, majd méltóképpen elhantolták az elhunyt földi maradványait.
A lap információi szerint a meg nem nevezett község önkormányzata az esetről bejelentést tett a Váci Egyházmegyéhez, mert szerintük a katolikus plébános magatartásával kegyeletsértést követett el.
Sajnos, bizonyára számos olyan eset történik Magyarországon, amikor többen vannak ötvennél egy-egy temetésen. Ezt látva a szertartás vezetőinek többsége nem biztos, hogy számolgatni fog, hanem - ha egy kicsit többen is vannak - biztosan megadják az elhunynak a végtisztességet.
A koronavírus miatti fertőzés következtében elhunytak temetéséről külön eljárásrendet vezettek be Magyarországon, amely többek között azt is leírja, hogy Covid19-ben elhunyt személy nyitott koporsós ravatalozása tilos és az elhunytat hypóval is fertőtleníteni kell.
A COVID-19 megbetegedésben elhunytak temetése során be kell tartani a következő előírásokat:
A közeli hozzátartozók, esetlegesen egyházi személyek közreműködésével, a halál után búcsút vehetnek az elhunyttól az egészségügyi intézmény eseti elbírálása alapján.
A hozzátartozóval a végső búcsúvétel előtt meg kell ismertetni a védőeszköz-használat és a kézhigiéné szabályait. A hozzátartozó számára a szükséges védőeszközöket (sebészeti szájmaszk, köpeny, gumikesztyű) az egészségügyi intézménynek kell biztosítania.
- A búcsúvétel során kerülendő az elhunyt holttestével való érintkezés.
- Gondoskodni kell valamennyi cső, drain vagy katéter eltávolításáról az elhunytból. A holttest bőrét helyileg fertőtleníteni kell 0,1% töménységű nátrium-hipoklorittal (hipó).
- A zsákot kívülről 1% töménységű hipóval le kell törölni, majd a levegőn megszárítani.
- A halottas zsákot fel kell címkézni, és a címkén a fertőzésveszélyt jelölni kell.
- Egészségügyi intézményen kívüli elhalálozás esetén is be kell tartani a fenti előírásokat.
- A holttest tárolása során 4 °C körüli hőmérsékletet szükséges biztosítani.
- A holttestet lehetőleg egy kijelölt liften keresztül kell elszállítani az e célra biztosított járműhöz.
- A szállító figyelmét külön erre a célra rendszeresített piros színű űrlap használatával fel kell hívni arra, ha az elhunyt COVID-19 fertőző betegségben halt meg.
- A koporsón belül fentiek szerint műanyag zsákot kell használni a szállításra és az elhunytat kellő szilárdságú, vízhatlan módon hézagmentesített, ráillő fedéllel ellátott koporsóba kell helyezni.
- Az új koronavírusban elhunytak szállítása során a fertőző betegeknél használandó védőfelszerelést (sebészeti orr/szájmaszk, köpeny, gumikesztyű) kell alkalmazni, melyet a temetkezési szolgáltatást nyújtónak kell biztosítania.
- Szállítása után a kocsit azonnal fertőtleníteni kell, amelyről naplót kell vezetni. A napló tartalmazza a fertőtlenítés időpontjára, helyére és a fertőtlenítés módjára vonatkozó adatokat.
- A temetőbe, illetve a ravatalozóba kiszállított holttest hűtéséről - halott hűtő berendezésben - a ravatalozásig folyamatosan gondoskodni kell.
- Hamvasztásos temetés esetén holttestet a hamvasztásig hűteni kell.
- COVID-19-ben elhunytak holttestének konzerválása tilos.
- COVID-19-ben elhunytak nyitott koporsóban történő ravatalozása tilos.
Az általános előírásoktól eltérően COVID-19 fertőző betegségben elhunyt temetésre való előkészítéséhez, szállításához műanyag (pvc, polietilén fóliát) vagy más, földben le nem bomló anyagot, kelléket szabad használni, azt az eltemetés során földbe helyezni - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ.