Orbán: "ha fegyelmezettek vagyunk, húsvétkor már szabadabb életünk lehet"
Ha lebonyolítja a kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások alóli "nyitásról" a februári nemzeti konzultációt, akkor "döntések születhetnek március 1-jével és április 1-jével, vagy április 3-ával, ami a húsvét" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.
"Akkor már biztosan szabadabb életünk lehet, mint amilyen a mostani, ha addig fegyelmezetten tartjuk a szabályokat" - fogalmazott.
Míg a nyugat-európai válságkezelés időszakos lazításokból és időszakos megszorításokból állt, addig a magyar rendszer - a nyári nemzeti konzultációnak megfelelően - a közösen kialakított korlátozásokra épül november óta - mondta a kormányfő.
Jelezte, hogy február közepén ismét indítanak egy nemzeti konzultációt - online formában - a nyitás kérdéseiről.
"A vakcina széles körű alkalmazása nyitja meg az új gazdasági időszakot" - jelentette ki Orbán Viktor.
A gazdaságvédelmi akcióterv eszközei között ismertette a kormányfő a hitelmoratórium bevezetését és a bértámogatásokat a nehéz helyzetben lévő ágazatoknál. Elmondta továbbá, hogy ezek esetében elengedték a szociális hozzájárulási adót, és felére csökkentették az iparűzési adót, továbbá beruházási támogatásokat adtak.
Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a foglalkoztatottak száma újra elérte a 4,5 milliót - jelentette ki csütörtökön Orbán Viktor.
A vakcinákkal kapcsolatosan azt mondta: "A vakcina széles körű alkalmazása nyitja meg az új gazdasági időszakot". "A vakcina ügyét a kormány nem tekinti politikai kérdésnek, "nekünk mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, csak fogja meg az egeret".