Nincs vakcina a koronavírus ellen, a fertőzés a nyári melegben sem áll le
A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az infektológus úgy vélekedett, Magyarországon jól védekeznek az emberek, hiszen a napi 10-20-30 új eset nem sok, de tudni kell azt is, hogy ezek csak a kiszűrt esetek, és ennél tízszer-hússzor több fertőzött is lehet.
"Ez azt mutatja, hogy a vírus még mindig velünk van, és az úgynevezett első hullám még mindig nem ért véget, hiszen nem nulla az esetszám, és meg kell akadályozni, hogy több legyen" - hangsúlyozta.
Hozzátette, mára az is világossá vált: nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik, ezért fenn kell tartani a védekezést egész évben.
Szlávik János kitért arra is, hogy jelenleg több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek.
Kilenccel 4544-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, nincs újabb elhunyt - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
A kormányzati portálon azt írták: változatlanul 597 az elhunytak száma, 3413-an pedig már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 534.
Az aktív fertőzöttek 36 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 44 százaléka budapesti.
Kórházban 74 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hét van lélegeztetőgépen.
Az oldal adatai szerint 7657-an vannak hatósági házi karanténban.
A mintavételek száma 346 962.
Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (2065) és Pest megyében (691) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (379), Komárom-Esztergom (312), Zala (265), Csongrád-Csanád megye (144), Borsod-Abaúj-Zemplén (131) és Győr-Moson-Sopron megye (102), a sor végén pedig Békés megye áll (17). MTI