Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.06.14

Nem az egészségügyi dolgozóknak kell igényelni az 500 ezer forintos juttatást

Az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését, az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében ezek rögzítik dolgozóik jutalmának kifizetési kérelmét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.

Az Emmi közleményében kiemelte: a kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását, így július 1-jén bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást kap 160 ezer egészségügyi és egészségügyben dolgozó.

magyarorszag-koronavirus-mentok-2020.jpg

(Fotó archív. MTI)

Tájékoztatásuk szerint az egészségügyi szolgáltatók dolga, hogy a juttatásra jogosult dolgozóikat lejelentsék, ezt nem a dolgozóknak maguknak kell megtenniük. Az egészségügyi dolgozók jutalmának kifizetési kérelmét - a bérkiegészítéshez hasonlóan - a szolgáltatók adminisztrációs rendszerén keresztül kell rögzíteni.

Hangsúlyozták: a jutalomra mindenki csak egyszer jogosult, tehát a kifizetés annak számára is csak egyszer történik meg, akinek több jogviszonya van, illetve a főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, ezért az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében az adatokat dolgozónként szükséges rögzíteni.

Ezt a jelentést az egészségügyi szolgáltatók végzik és nem jelentkezhet adminisztrációs többletteherként, hiszen már kialakított gyakorlatuk van az ehhez hasonló intézkedések végrehajtásában. A közfinanszírozott ellátást végző, de magán fenntartású szolgáltatók számára pedig így nyílik lehetőség az egyszeri rendkívüli juttatás kifizetésére - közölték.

Az intézkedés gördülékenységét az Emmi szerint az is jelzi, hogy a mintegy 11 ezer érintett szolgáltatóból pár nap alatt már 3 ezer leadta az igényét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek. MTI