Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.06.25

Megszűnik a kötelező maszkhasználat

Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott ember elérése esetén - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Elmondta, főszabályként belső terekben nem lesz szükség maszkot viselni és 5,5 millió beoltott esetén védettségi igazolvány sem kell a szállodákban, éttermekben, fürdőkben és a strandokra. Hozzátette: az egészségügy területén megmarad a maszkhasználat.
A védettségi igazolvány szükséges lesz a tömegrendezvényeken, a sportrendezvényeken, a koncerteken és az éjszakai zenés szórakozóhelyeken - ismertette.

koronavirus-szajmaszk.jpg

A miniszter azt is bejelentette: július 1-jétől az európai uniós zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép.
Közölte: a zöld útlevél papíralapon a kormányablakokban lesz igényelhető, elektronikusan pedig az ügyfélkapun keresztül. Jövő hétfőtől tájékoztató kampány indul, és valamennyi, a zöld kártyával kapcsolatos részletet ismertetnek majd. A kártya három okból állítható majd ki: a betegségen való átesettség, negatív PCR-teszt és védőoltás megléte esetén - részletezte Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy ezért lesz 3 QR-kód ezeken az igazolványokon.

A tárcavezető elmondta: a közúti határátkelőhelyeken a normális rend a legtöbb helyen visszaállt, a belső schengeni határokon Szlovéniába, Szlovákiába, Ausztriába megszűnt a határellenőrzés. Románia, Horvátország és Szerbia esetében a korábbi szabályok szerint áll helyre a határellenőrzés, egészségügyi ellenőrzés már nem lesz, Ukrajna esetében pedig maradnak az eddigi szabályok - ismertette.

Úgy összegzett: a legnépszerűbb nyári nyaralóhelyekre korlátozás nélkül lehet majd utazni. Mint mondta, az országok egy része a tavaly nyári magyar szabályozást alkalmazza, besorolva a különböző országokból érkezőket, és Magyarország az alacsony átfertőzöttség miatt a zöld zónában van.