Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.03.13

Már 19 koronavírus-fertőzött van Magyarországon

Újabb három embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Magyarországon - olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra pénteken feltett közleményben.

Ezzel tizenkilencre nőtt a Magyarországon diagnosztizált új koronavírussal fertőzöttek száma.
Mindhárom új fertőzött magyar férfi - közölték.

magyarorszag-koronavirus-mentok-2020.jpg

(Mentőápoló védőfelszerelésben az Országos Mentőszolgálat Mohács utcai állomásán 2020. március 10-én. Akinél felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, a háziorvos döntése alapján a mentők kórházba viszik. Fotó: MTI/Balogh  Zoltán)

Egyikük egy 67 éves férfi, aki munkájából adódóan sok külföldivel találkozik. A másik egy 41 éves férfi, aki Hollandiában és Angliában járt a közelmúltban, és a harmadik egy 27 éves férfi, aki együtt volt a szintén Izraelben járt egyik magyar fertőzöttel.
Már mindhárman a Szent László kórházban vannak elkülönítve - tették hozzá.

Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és a kontaktkutatás, amelyet a járványügyi hatóságok a rendőrséggel együttműködve végeznek.

Velük együtt Magyarországon eddig 19 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 9 iráni, 1 brit, és 9 magyar állampolgár. A kormányzati honlap szerint egy gyógyult beteg van, 79-en vannak karanténban és 858 mintát vizsgáltak. MTI

Nincs igazoltan koronavírussal fertőzött beteg Nagykanizsán - Dél-Zala Press

Mint ahogy bizonyára Önök is értesültek róla, a Kormány rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett ki a koronavírus elleni védekezés érdekében. Ez Nagykanizsán is érinti a 100 főnél nagyobb, zárt térben tervezett, illetve az 500 főnél nagyobb szabadtéri eseményeket. A veszélyhelyzet elrendelésével egyidőben számos veszélyes és ártó szóbeszéd, pletyka is szárnyra kapott a városban.

 


loading...