Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.06.18

Eltörölték a vásárlási idősávokat, de a maszkhasználat marad

Sikeres volt a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon, sikeresebb, mint Nyugat-Európa sok államában - értékelt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón, miután 98 nap után véget ért a veszélyhelyzet. Bejelentette: eltörlik a vásárlási idősávokat.

A rendkívüli jogrend jóval rövidebb volt, mint Európa országainak többségében, a kormány időben tudott döntéseket hozni, és a járvány megjelenéséhez képest jóval korábban hozott fontos korlátozó intézkedéseket, mint például az olaszok, a belgák vagy a spanyolok - fejtette ki.

koronavirus-vedomaszk.jpg

(Idős néni várakozik a 9 óráról kezdődő vásárlásra a letenyei Spar áruház előtt)

A rendkívüli jogrend tette lehetővé az azonnali és hatékony cselekvést - jelentette ki a miniszter, köszönetet mondva az operatív törzs tagjainak, különösen Müller Cecília országos tisztifőorvosnak, továbbá az egészségügyi és a szociális szféra dolgozóinak, tanároknak, rendőröknek, katonáknak, kormányhivatali dolgozóknak.

A Miniszterelnökség vezetője reményét fejezte ki, hogy nem tér vissza a koronavírus, jelezte ugyanakkor, a második hullám reális veszély. Azt azonban szeretnék, hogy ha ismét veszélyhelyzet lesz, akkor legyen politikai egység is.
Közölte, a mostantól érvényes járványügyi készültséget hat hónapra hirdették ki, és háromhavonta vizsgálják felül.

Gulyás Gergely bejelentette: mostantól eltörlik a vásárlási idősávokat, a maszkhasználat szabályai viszont maradnak. Kiemelte: úgy látják, a maszkhasználat elegendő védelmet biztosít az időseknek, ezért döntöttek így.

Ideiglenes járványügyi menetrendek lépnek életbe a távolsági autóbusz-közlekedésben

Változik a Volánbusz egyes távolsági járatainak menetrendje június 20-tól, első lépésben a Budapest-Szeged-Szabadka, a Budapest-Eger és Budapest-Nagykanizsa viszonylaton lépnek életbe járványügyi menetrendek.

A Volánbusz Zrt. csütörtöki közleménye szerint a járványügyi korlátozások feloldása, a védekezés új szakasza lehetővé teszi a buszközlekedés újjászervezését és fokozatos újraindítását. A helyközi közösségi közlekedési közszolgáltatás megrendelője, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kérésére mindez a vasúttal párhuzamosan futó távolsági autóbuszjáratok indokoltságának felülvizsgálata mellett zajlik. Az így felszabaduló járműveket a vidéki Magyarország közlekedési lehetőségeinek javítására használják fel.

A június 20-tól életbe lépő ideiglenes járványügyi menetrend szerint Budapest és Szeged között megszűnik az autóbusz-közlekedés, a továbbiakban a vasúti közszolgáltatás biztosítja a kapcsolatot a csongrád-csanádi megyeszékhely és a főváros között. A Szeged-Szabadka viszonylaton továbbra is igénybe vehetők az autóbuszok.

Budapest és Eger között vasárnap kivételével minden nap kettővel kevesebb járat indul; péntekenként további néggyel csökken ez a szám, egy járatpár pedig meghosszabbított útvonalon, Kazincbarcika és Budapest között közlekedik.

A főváros és Nagykanizsa között is változik a menetrend, a kora reggeli és a késő esti időszakban vasúttal lehet utazni a két város között, módosul egyes járatok indulási ideje, és megszűnik négy expresszjárat.

A járványügyi készültségben alkalmazott menetrendek a mindenkori igényekhez rugalmasan igazodó kínálatot biztosítanak az utasoknak. A nyár folyamán több ütemben életbe lépő változásokról a Volánbusz a szokott módon, ismert csatornáin tájékoztatja utasait - közölte a közlekedési társaság.
A változásokról részletesen a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok. MTI

 

loading...