Egy koronavírusból gyógyult zalai beteg írása
"Most már írhatok teljes bizonyossággal betegségem történetéről. Igen, én voltam a pozitív a Keszthelyi Televízióból. 17 napig tartó, ebből 9 nap lázas (38,0-38,5) kálvária, 1 hét Zala Megyei Szent Rafael Kórház Fertőző Osztály száraz köhögés miatt, ami a 8. napon kezdődött, a 10. napon elvégzett CT alapján mindkét tüdőfél alsó lebenyének perifériáján tejüvegszerű beszűrődés, ami kezdődő tüdőgyulladásra utalt, ennek kivédésére Rocephin antibiotikum 6 napon át intravénásan. Jelenleg három negatív mikrobiológiai laboreredménnyel, tele antitestekkel (lásd a képen) hivatalosan gyógyultan vágok neki újra az élet nevű társasjátéknak.
Hálás köszönet az orvosi team-nek: Bondor Gyula, Nyeső Eszter, Pozsiczky Szilvia, Hegedűs Mihály, akik napjában többször is álltak rendelkezésre telefonon, hol nyugtattak, hol biztattak, mikor mire volt szükségem. A Zala Megyei Szent Rafael Kórház Fertőző Osztályán dolgozó minden kollégának, akik lelkiismeretesen, fáradtságot nem ismerve gondoztak engem és édesanyámat, és természetesen a többi beteget is.
Ha bárkinek információra lenne szüksége, keressen bátran, akár itt, akár telefonon, akár személyesen, szívesen segítek a tapasztalataimmal. Szerencsére oxigénre, lélegeztetőre nem volt szükségünk (mert ilyenek is terjedtek már), de imára, velünk együtt érzőkre, távolról gondolatban támogatókra annál inkább.
Itt szeretném megköszönni még immár név nélkül, mert annyian vagytok, azt a rengeteg telefont, üzenetet, imaszándékot, amivel velünk voltatok ebben a nehéz időszakban. Hiszem a Jóisten százszorosan visszafizeti nektek, és természetesen ránk is számíthattok fordított helyzetben.
Sajnos áldozatot is szedett családunkban ez a vírus, bár kimutatni nem tudták, mert szegény édesapám hamarabb elment, de gyanítható, ha mi anyával ketten pozitívak voltunk, az ő kétoldali tüdőgyulladásának hátterében is ez állhat. Hiszem, hogy az ő háromnapos gyors lefolyású betegségének is köszönhetjük az odafigyelést, és hogy mi "ennyivel" megúsztuk és életben maradtunk.
Kitartást mindenkinek, túl lehet élni, bár én magam 38 évesen nagyobb biztonságban éreztem magamat, minthogy ilyen lefolyású legyen ez a betegség. Ne dőljetek hátra, ne vegyetek semmit sem félvállról. Ebben a helyzetben nincs bagatell tünet, nincs meggondolatlan telefon az orvosnak, inkább legyen vaklárma, de higgyétek el, pillanatok alatt fordulhat jobbra és rosszabbra is az állapototok.
Vigyázzunk egymásra, együtt sikerülhet! Ha nem vagy még beteg, lehetsz, ha elkaptad, ne szarj be, ha túl vagy rajta, segíts azoknak, akik előtte vagy benne vannak!
Isten segítsen mindannyiunkat, szeretlek Benneteket!" - tette közzé a Facebookon Kalapos István zalai újságíró sorait a Zala Megyei Szent Rafael Kórház.