Vízkereszt napján a letenyei iskolában
A Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában 2016. január 6-án, Vízkereszt napján rendhagyó hittan óra keretében megemlékeztünk a napkeleti bölcsek érkezéséről, – mely egyben a karácsonyi ünnepkör zárónapja is. Iskolánk 3. a osztályosainak kedves műsorát tekinthették meg a szép számban összegyűlt érdeklődők. Diákjaink, pedagógusaink és a szülők egyaránt örömmel vártuk a megidézett jelenetet, mely még inkább közelebb hozta szívünkhöz és képzeletünkhöz a háromkirályok látogatásának történetét.
Ezt követően Farkas Károly plébános a házszentelés hagyománya szerint szenteltvízzel meghintette intézményünk tantermeit, valamint megáldotta a benne tanulókat, dolgozókat. Majd arra hívott mindenkit, hogy a bölcsek példája szerint hittel kövessük az isteni tanítás csillagfényét.
Az érdeklődő, örömet sugárzó szempárokat látva a jövőben is szeretnénk e napon közösen ünnepelni, megőrizve a Vízkereszt hagyományát. (Kép és szöveg: Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola)