Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.19

Újabb kormányhatározat erősítette meg, hogy Letenyén lesz tanuszoda

Még január 14-én Budapesten, a Nemzeti Sportközpontok székhelyén Dr. Hámori Nóra jegyzővel írtam alá a letenyei tanuszoda beruházást megelőző, Letenye belterület 1668/3 helyrajzi számú ingatlan tulajdonjogának térítésmentes átadásáról szóló szerződést. Városunk önkormányzata örömmel és elkötelezetten támogatja a beruházást.

A kisvárosi helyszín már kiválasztásra került a tavalyelőtti évben. A tanuszoda a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola és a Letenyei Hóvirág Óvoda mögötti területen kerül kialakításra. Az 1300 négyzetméter hasznos alapterületű létesítményben egy 25 méteres, hatpályás, szabványméretű medence és egy 10x6 méteres tanmedence épül, amely nem csak a diákok úszásoktatásának, de akár a szabadidő- és versenysportnak is lehetőséget adhat a településen.

 

letenye-tanuszoda-2.jpg

letenye-tanuszoda-2020.jpg

 

A Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. hivatalos levele is megérkezett 2019-ben önkormányzatunkhoz, miszerint a letenyei tanuszoda kivitelezésének közbeszerzésére megkapták a Miniszterelnökség támogató tanúsítványát. A közbeszerzési eljárás is eredménnyel zárult.

November 17-én pedig az 18111/2020. (XI. 17.) számú Kormányhatározat is megerősítette a beruházás fontosságát.

"A Kormány 1811/2020. (XI. 17.) Korm. határozata a letenyei tanuszoda építéséről
A Kormány a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemének keretében megvalósuló tanterem, tornaterem és tanuszoda beruházások előkészítésével kapcsolatos intézkedésekről szóló 1281/2017. (VI. 2.) Korm. határozatban foglaltak végrehajtása érdekében.

1. egyetért a  letenyei tanuszoda építésének (a  továbbiakban: Beruházás) programszerű kormányzati magasépítési beruházásként történő megvalósításával az  ingatlan-nyilvántartás szerinti Letenye belterület 1668/3  helyrajzi számú ingatlanon, azzal, hogy a  Beruházás keretében létrejövő vagyonelemek a  Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe kerüljenek;

2. a Beruházás megvalósítása érdekében a Beruházási Ügynökség által vállalható kötelezettségek felső korlátjáról szóló 1776/2018. (XII. 21.) Korm. határozat 1. pontja szerinti kötelezettségvállalási keret terhére a Beruházási Ügynökség által vállalható kötelezettség összegét 1 454 382 120 forintban határozza meg;

3. felhívja a  nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a  pénzügyminiszter bevonásával gondoskodjon a  2.  pont szerinti összeg 2021.  évi részének finanszírozása érdekében 718  545  697  forint rendelkezésre állásáról a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XLVII.  Gazdaságvédelmi Alap fejezet, 3.  Gazdaságvédelmi Alap – Kiemelt Kormányzati Magasépítési Beruházások címen belül;

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter pénzügyminiszter
Határidő: a felmerülés ütemében.

4. felhívja a  nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a  pénzügyminiszter bevonásával gondoskodjon a 2. pont szerinti összeg 2022. évi részének rendelkezésre állásáról a 2022. évi központi költségvetés kiemelt kormányzati magasépítési beruházásokat finanszírozó fejezetében.

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter pénzügyminiszter
Határidő: a 2022. évi központi költségvetés tervezése során  
Orbán Viktor s. k.,  
miniszterelnök" - közölte Facebook oldalán szerdán Farkas Szilárd letenyei polgármester.