Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015.10.29

Újabb férőhelyekkel bővült a letenyei Kolping Otthon

A Széchenyi 2020 pályázaton elnyert 125 millió forintból újabb 10 lakó elhelyezésére vált alkalmassá a letenyei Kolping Kárpáti utcai épülete. A 100 százalékos támogatottságú projekt záró ünnepségét csütörtökön tartották a kisvárosunkban.

 

letenye-kolping-1.jpg


A pályázatot még tavaly adta be a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet, (KOSZISZ) a kivitelezést határidőre sikerült megvalósítani. A letenyei Kolping Idősek Ápoló- Gondozó Otthona a kisvárosban három helyen szolgáltat, de Szepetneken is működtetnek egy intézményt. A Kárpáti utcai épület (volt szülőotthon) korábban az ötvenes évek végén létrehozott infrastruktúrát használta, szinte minden elöregedett és ez többletenergia felhasználással is járt. Az idősotthon felújítása többek között már csak azért is indokolttá vált és sürgetővé vált, mert hosszú a várólista, egyre több a gondozásra szoruló idős ember.

 

letenye-kolping-2.jpg


A most már 40 fő elhelyezésére alkalmas épület a bővítés mellett korszerű szigetelést kapott, orvosi szobát, kulturális közösségi teret információs- és olvasópontot is kialakítottak itt.
A munkák végeztével egy korszerű. a jogszabályi feltételeknek megfelelő, komfortos lakóotthon jött létre.
Az avató ünnepség során Pál Attila a megyei közgyűlés elnöke visszaemlékezett arra a tavaly novemberi napra, amikor a mostani bővítés alapkövét rakták le. Akkor is, most is, most is úgy tapasztalta, szimbiózisban él a város, a megye a Kolpinggal - fogalmazott Pál Attila. Bene Csaba a megyei közgyűlési alelnöke azt mondta, rendkívül felemelő érzés látni a megszépült-megújult épületet, mert 56 évvel ezelőtt itt, az egykori szülőottonban látta meg a napvilágot. Juhász Imre atya a KOSZISZ igazgatója említette a Kolping Zala megyében még 2010-ben vehetett át szociális létesítményeket.

 

letenye-kolping-3.jpg

 

Az évek elteltével az egyre jobb szakmai munka jelzi a Kolping tevékenységét és fontos szerepet tölt be a lelkiség, a spiritualitás és a katolikus szellemiség, mert az itt lakók közül szinte kivétel nélkül mindenki templomba járó vallásos idős ember. Farkas Szilárd Letenye polgármestere beszédében köszönetet mondott az intézményben zajló kiváló szakmai munkáért valamint Letenye és a helyi Kolping példamutató együttműködéséért.
Az avatószalag átvágása után Juhász Imre atya és Farkas Károly letenyei plébános áldotta meg az épületet.