Temetőket ellenőriztek a Letenyei járásban
A Zala Megyei Kormányhivatal Letenyei Járási Hivatala a 2014. évben – az éves hatósági ellenőrzési tervnek megfelelően - összesen 29 db helyszíni ellenőrzést folytatott le a temetők (köztemetők) fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatban. A vizsgálatok során az önkormányzat tulajdonában álló köztemetőket ellenőrizték, melyre 2014. május 8. napjától 2014. november 17. napjáig terjedő időszakban került sor. A járás területén - a Zala Megyei Kormányhivatal Letenyei Járási Földhivatalának tájékoztatása alapján - egyházi fenntartású temető nem található.
A temetők üzemeltetésével,- fenntartásával összefüggő ellenőrzési tapasztalatok:
A temetők fenntartásával kapcsolatos feladatokat a járás területén az önkormányzatok látják el, a feladatellátására mindösszesen egy esetben jött létre szerződéskötés gazdasági társasággal. Az ellenőrzés során a hivatal megállapította, hogy az üzemeltető a szakmai kritériumoknak megfelel.
A helyszíni ellenőrzések során minden esetben jegyzőkönyvet vettek fel, amelyben rögzítették a feltárt hiányosságokat, és azok pótlására határidőt állapítottak meg.
A hivatal a 2015. évben a hiányosságok pótlását utóellenőrzés során vizsgálja, 14 önkormányzat esetében a helyszínen, illetve a nyilvántartó könyv bemutatásával.
A helyszíni ellenőrzések során az alábbi hiányosságok kerültek megállapításra:
A temetői térkép hiányát két esetben, elavultságát (nem a jelenlegi állapotot tartalmazza) három helyszínen állapították meg.
Temető nyilvántartó könyvvel öt db önkormányzat egyáltalán nem rendelkezett, ennek hiányos vezetése nyolc esetben fordult elő.
Hat önkormányzat esetében nem került kifüggesztésre az üzemeltető-, a fenntartó neve, a székhelye, a nyitvatartási idő, ezek pótlására szintén határidő került megállapításra.
Kettő önkormányzat nem kötött közszolgáltatási szerződést a temetői hulladék elszállítására.
Összességében megállapítható, hogy a temetők fenntartása és üzemeltetése során a járáshoz tartozó önkormányzatok mindent megtettek annak érdekében, hogy az idevonatkozó jogszabályi előírásoknak megfeleljenek és a feltárt hiányosságokat a megadott határidőre pótolják, - tudta meg lapunk Szendrődi Gabriellától a Zala Megyei Kormányhivatal Letenyei Járási Hivatalának vezetőjétől.