Társadalmi szerepvállalás a letenyei Kolpingban
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A letenyei Kolping Idősek Ápoló- Gondozó Otthona immár három éve törekszik arra, hogy megerősítse az önkéntességet az „Együtt egymásért - társadalmi szerepvállalás erősítése Letenyén” című, EFOP-1.3.5-16-2016-00679 kódszámú projekt programjainak megvalósításával.
A Kolping Idősek Ápoló- Gondozó Otthona kiemelt célja, hogy a településlakókat arra ösztönözze, hogy használják ki a kisközösségben, mint értékteremtő erőben rejlő lehetőségeket és ráébressze őket arra, hogy képesek a szűkebb lakókörnyezetük mindennapjainak formálására és felelősek is azért.
Az Otthon minél több eszközzel szeretné felkelteni a lakosok érdeklődését, és megteremteni az önkéntesség irányába tanúsított nyitottságukat. Az intézményben 2019. december 10-én 13 órától kerül megszervezésre a „Generációs kézműves délután - Adventi angyalok készítése” elnevezésű rendezvény a szociális ellátásban részesülők segítése és motiválása, az önkéntes munka fontosságának hangsúlyozása, valamint a generációk közötti összefogás és felelősségérzet erősítése érdekében.
A program keretében, a Csurgó, Basakúti u. 3. szám alatt található Csurgói Városi Szociális Intézményben, idősek és fiatalok közös munkájával - az adventi készülődés jegyében - angyalkák készítésére kerül sor különböző anyagok és technikák felhasználásával. Mindeközben a különböző generációk tagjai átadják egymásnak karácsonyi emlékeiket és szokásaikat.
Az idősek és a fiatalok továbbá megoszthatják ötleteiket az önkéntességről, beszámolhatnak a közösségi szerepvállalás területén megvalósított tevékenységükről.