Szüreti felvonulás Letenyén - Videókkal
Szombaton immár harmadik alkalommal került sor Letenyén a hagyományos hármashatár szüreti felvonulásra. A horvát nemzetiségi, a városi önkormányzat a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár, a helyi DOHÖTE Tűzoltó Egyesület által szervezett program során impozáns felvonulás vette kezdetét kora délután, amely során a menet a kisváros főbb utcáit járta be, a rendezvényt a Zala Megyei Önkormányzat is támogatta.
A nívós programot a város főterén felállított sátorban Farkas Szilárd polgármester, Cseresnyés Péter államtitkár és Gugán Iván az Országos Horvát Önkormányzat elnöke nyitotta meg.
A városvezető úgy fogalmazott, a fesztivál a helyi és térségi összefogást is szimbolizálja. Ez az összefogás összeköti a nemzeti és nemzetközi közösségeket és összecsiszolja a határmenti kultúrát.
Cseresnyés Péter megnyitó beszédében arról is szólt, hogy az ehhez hasonló felvonulások egyfajta sikeres évzárásnak is felfoghatók. Letenyén és környékén ezt a jó szokást tartsák meg, mert egy-egy jó pohár bor elfogyasztása, egy jó beszélgetés igazán okoz vidám perceket, hasznos, kellemes órákat.
Az államtitkár nagyon ritkán tudja megtenni, de most lehetősége volt megkóstolni a letenyei újbort, a murcit is.
Gugán Iván elmondta, több zalai horvátok lakta településen is megfordult és ezek a rendezvények azt bizonyítják, hogy a zalai emberek szeretik a jó társaságot, a jó zenét és a finom borokat.
Külön kiemelte, itt a letenyei hármashatárnál újra és újra megismerhető a horvát kultúra, felcsendülnek a szép horvát dalok is.
A rendezvényen minőségi zenét szolgáltatott a Pécsi Tudományegyetem Brass Bandja, a horvátországi Hlebinei Tamburazenekar és a letenyei Mákvirág Citerazenekar. Az esti mulatsághoz a talpalávalót Auer Jenő zenekara szolgáltatta.