Suli váró - Ovisok a letenyei iskolában
A Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában ebben a tanévben március 16-án délután 14 órától rendeztük meg a már hagyományos „Suli váró” programunk első részét az ősszel iskolába kerülő nagycsoportos óvodásoknak. A szülői kísérettel érkező ovisokat két csoportba osztottuk.
Tamásné Csordás Gabriella tanító néni irányításával vidám mozgásos és körjátékokat élvezhettek, Gerencsérné Tóth Lívia tanítónő játékos feladványokkal várta a gyerekeket, a számolási és manuális készségük is fejlődött a hétpettyes katica elkészítése közben.
Mindegyik foglalkozás nagyon tetszett az ovisoknak és kísérőiknek. Sok élménnyel és apró ajándékokkal gazdagodtak, hiszen az általuk készített katicán kívül mindenki hazavihette az ajándékba kapott bölcs baglyot is.
A találkozó zárásaként egy kis uzsonnára invitáltuk a megjelenteket az ebédlőbe. Következő foglalkozásunkat 2017. április 6-án 10 órára tervezzük, amikor a nagycsoportosok a jelenlegi első osztályosok matematika és magyar óráját látogathatják meg.(Kép és szöveg: Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola)