Semmelweis - Nap Letenyén
Kedden délután a Semmelweis - Nap alkalmából a városháza dísztermében látta vendégül a Letenyén tevékenykedő egészségügyi dolgozókat a város önkormányzata és a hivatal vezetése. A városunkban első alkalommal rendezett Semmelweis - ünnepségre meghívást kaptak az orvosok, a szakdolgozók, az asszisztensek a védőnők és a mentők munkatársai is. Elsőként a Letenyei Hóvirág Óvoda apróságainak (felkészítő Végh Lászlóné) majd az Andrássy Gyula Általános Iskola diákjainak (felkészítő Varga Ferencné) műsora hangzott el és ragadtatta tapsra az ünneplőket. (Az eseményen jelen volt Somogyi András alpolgármester, Mikóné Farkas Ildikó bizottsági elnök és Gyergyák Zoltán bizottsági elnök is.)
Farkas Szilárd polgármester köszöntőjében többek között elmondta, amíg egészségesek vagyunk, természetes állapotnak tekintjük azt, de amint megbetegszünk, fájdalmunk felülír minden más szükségletet, csak a mielőbbi gyógyulás foglalkoztat bennünket.
Mint fogalmazott, a hazai egészségügy és szociális rendszer általános helyzete jól ismert és cseppet sem szívderítő. Szinte mindenki tisztában van az alulfinanszírozottságból adódó problémákkal, a pályaelhagyás, a csökkenő szakemberképzés minden hatásával. A nehézségek ellenére sokan vannak, akik mégis kitartanak, itthon maradnak és szolgálják településük lakóit, betegeit. A polgármester megköszönte a dolgozók nehéz körülmények közötti helytállását és azt, hogy támaszt, hitet adnak a segítségért folyamodóknak. Sokszor egy támogató, megértő tekintet többet ér minden más gyógymódnál - hangsúlyozta Farkas Szilárd.
A köszöntő után a hölgyek egy-egy szál virágot vehettek át a hölgyek a városvezetőtől, míg a férfiak a Letenye Város Borát kapták ajándékul. (Aki ekkor dolgozott utólag az is megkapja a köszöntés tárgyiasult formáját.) A pohárköszöntőt és az állófogadást követően a város vezetői, önkormányzati képviselői az egészségügyi dolgozókkal közösen tekintették meg a 274 millióból felújított új rendelőintézetet, amely a próbaüzemet és a beköltözést követően szeptembertől már "élesben" fogadja a járás betegeit.