Nemzetközi pincejárás Letenyén
A letenyei Szőlő és Gyümölcstermesztők Egyesülete szombaton rendezte meg a hagyományos Vince napi pincejárást. A civil szervezet elnöke, egyben a város alpolgármestere Somogyi András honlapunknak elmondta, több mint negyed évszázada indították útjára a januári pincejárásokat.
A találkozó első állomása ezúttal a Júlián-hegyen a Kovács-Gerencsér pincénél volt, ahová több mint ötvenen jöttek el. A program nemzetközi volt, mert a hármashatárnál lévő kisváros jó kapcsolatokat ápol a szlovén és horvát borosgazdákkal is. Itt voltak a szlovéniai Csentéről és Letenye horvátországi testvérvárosából a ludbregi szőlőtermelők, az eseményt jelenlétükkel szebbé tették a Balatoni Borbarát Hölgyek és a Letenyei Borbarát Hölgyek. Természetesen jelen voltak a Da Bibere Zalai Borlovagrend letenyei tagjai is.
A Kovács-Gerencsér birtokon a szőlővessző szentelést Farkas Károly letenyei plébános, a metszést Kovács Gyula borász, mint házigazda végezte el. Ezt követően a társaság gyalogosan látogatta meg a Csököly, Kuprivecz és Molnár pincéket, majd az Öreg-hegyi boronapincénél ebéddel vendégelték meg a pincejárás résztvevőit. A boronapince melletti, hamarosan avatandó Boldog Buzád Kilátót Farkas Szilárd Letenye polgármestere mutatta be az érdeklődőknek.
Ha fénylik a Vince, megtelik a pince - tartja a mondás vagyis jó termés várható. A letenyei pincejárás során a mínusz 10 fokban egy kis időre kisütött a nap, megeredt a hó is, így ha nem lesz túl szélsőséges az időjárás, jó borok készülhetnek ezen a tájon, de ez majd szeptemberben kiderül - mondta a Letenye Médiának Somogyi András.