Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.05.30

Mesehíd épült Letenyén

A fából készített, tönkrement és lebontott Európa-híd helyére a „Zöldrekreációs fejlesztés a Mura városában” címet viselő projekt keretében egy új, modern faszerkezetű híd került.
A Béci-patak felett lévő új építmény a Mesehíd nevet kapta, mert oldalát a rajzfilmekből kölcsönzött képek díszítik.

A képeket május 29-én szerelte fel a kivitelező, a munkálatokkal így lezárult a teljes projekt, melynek megvalósulását a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatta közel 200 millió forinttal. A támogatás mértéke 100 százalék volt, de mivel az építőipar árai az elmúlt időszakban jelentősen növekedtek, a pénzt közel 20 millió forinttal kellett kiegészítenie a helyi önkormányzatnak, mely döntésben számíthattam a képviselő-testület támogatására - mondta honlapunknak Farkas Szilárd (független) letenyei polgármester.

letenye-beci-patak-hid-2021.jpg

A városvezető elmondta, nagyon örül, hogy egyre többen használják a hidat, készülnek szép fényképek a köztéri műtárgyról. A pályázatot 2015-ben nyújtottuk be, mely sikerrel járt, azonban a megvalósításra több ütemben került sor, s a projekt záró eleme a Mesehíd kialakítása volt – ismertette Farkas Szilárd.
 
- A beruházás elsődleges célja a város zöldfelületeinek megújítása volt. Hangsúlyosan szerepelt a projektben a Szapáry-Andrássy kastély parkjának a rendbetétele, a beteg fák eltávolítása, új növények telepítése. Minden egyes fát szakértővel vizsgáltattunk meg, s csak az elöregedett, beteg példányokat távolítottuk el, melyek veszélyt jelentettek a parkban tartózkodókra.

A kastély előtt áll a Kossuth-emlékoszlop, amit megújítottunk, kicsit változtattunk a tájolásán, a környezetét pedig térkővel burkoltuk. Voltak a projektnek más elemei is, például a Béke utcában szintén térkő-burkolatot kaptak a korábban betonlapos, sok helyen használhatatlan járdaszakaszok, s kültéri fitneszgépek elhelyezésére is sor került.

Akadálymentesített rámpával és korlátokkal ellátott, rövid járdaszakaszt építettünk a letenyei pékségig, mely elsősorban az idős, mozgásukban korlátozott emberek közlekedését szolgálja a jövőben – fogalmazott a polgármester.

A városvezető kiemelte: a Bajcsy utcai óvoda előtti zöldterületen ugyancsak növényeket telepítettek, fákat ültettek, valamint fehér murvával borított sétányok készültek a városban.

- A kastélyparkot a jövőben szeretnénk tovább fejleszteni, de már egy másik pályázat révén. A tervünk, hogy a grófi időkben itt álló gyönyörű rózsalugast, vagy legalább egy részét visszaállítsuk - mondta végezetül Farkas Szilárd.