Letenyei lány nyerte a Miss Zsaru versenyt
Szombaton Budapesten a Papp László Sportarénában került megrendezésre a FitBalance Magyarország nagyszabású sportrendezvénye, amelyen belül megválasztották az idei Miss Zsarut is.
2017-ben a FitBalance Miss Zsaru versenyén az első helyezett lett a 24 éves letenyei származású Tóth Gabriella.
Gabriella szülei jelenleg is a határmenti kisvárosban élnek, csinos lányuk pedig a Budaőrsi Rendőrkapitányság Budakeszi Rendőrőrsén szolgál járőrként.
Egyébként Gabriella ezen a versenyen bikini fitness kategóriában is indult, ahol arany minősítést kapott.
Facebook oldalán így írt élményeiről:
"Kedves ismerőseim!
Ahogy azt a posztokból is észlelhettétek, a mai nap igazán különleges volt számomra, hisz megtapasztalhattam egy csodás élményt,melyről már korábban is sok alkalommal ábrándoztam.
Azt gondolom, MOST jött el az ideje annak, hogy köszönetet mondjak , elmondhassam, hogy rendkívül boldog, még inkább hálás a szívem (attól függetlenül persze, hogy az idáig megtett út közben is ugyanezen érzések birtokában voltam) mindazoknak, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy majd egyszer, ezt az apró kis részletet életem werkfilmjéből, mint büszke lélek élhessem át újra!"
Gratulálunk!
Még 2011-ben számoltunk be arról, hogy a vonzó Tóth Gabriella ápoltságának, szépségének, nőiességének köszönhetően 6 évvel ezelőtt megnyerte a Magyarországi Horvátok Szépségversenyét is.
(Fotók: Tóth Gabriella - Facebook)
Letenyei lány nyerte meg a Magyarországi Horvátok Szépségversenyét !
Június 25-én (szombaton) immár 4. alkalommal rendezték meg a Baranya megyei Szentlőrincen a Magyaror...