Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.17

Késes fenyegetés szerelemféltésből Letenyén

Egy 1980-ban  született zajki  férfi július 12-én este  Letenyén, a Kossuth Lajos utcában sétált, amikor a Szabadság tér felől egy személygépkocsi érkezett benne két férfival és két nővel. A nők nem sokkal korábban a Kárpáti utcában gyalogosan közlekedve már találkoztak a terhelttel, aki szerintük az egyikük iránt táplált érzelmek miatt gyakran követi őket.

Találkozásukkor felszólították a terheltet, hogy hagyjon fel a követésükkel, s ekkor úgy tűnt, hogy ennek a terhelt eleget is tesz. Amikor azonban a Kossuth L. utcán gyalogolva meglátta a gépkocsit, benne a szeretett nőt, mutatóujját felemelve kiabálni kezdett a gépkocsi irányába.

 

birosag.jpg

 

Ezt észlelve a gépkocsi vezetője a közeli útkereszteződésben megfordult, s a Kossuth Lajos utcában (főutca) visszaindult a terhelt irányába. Ekkor terhelt az alacsony sebességgel haladó gépkocsihoz kilépett az úttestre s annak jobb hátsó ajtaját lábbal megrúgta. Ezt észlelve a járművel a gépkocsi vezetője az üzlet melletti parkolóba állt be, hogy megnézze a gépkocsi esetleges sérüléseit, s megkérdezze a terheltet, miért rúgott bele az autóba.

A terhelt ekkor elővett a jobb oldali zsebéből egy 8 cm pengehosszúságú kést, s azt maga elé tartva, a mindössze tőle egy méterre álló férfi felé hadonászva kiabált, s közölte „most megöllek”. A férfi a terhelt fellépésétől annyira megriadt, hogy hátrálni kezdett, majd visszaszállt a gépkocsijába és a Szabadság tér felé elhajtott, ahol értesítette a történtekről a parkolóban várakozó rendőröket, akik a helyszín közelében elfogták terheltet és lefoglalták a nála lévő kést.

A terhelt indulati jellegű magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkozást keltsen. A gépkocsiban rongálási kár nem keletkezett.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság bűntette miatt emelt vádat - tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.