Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.07.15

Ismét Erzsébet tábor Letenyén

A Letenyei Család- és Gyermekjóléti Központ a tavalyi siker után ismét sikeresen pályázott az Erzsébet Program Erzsébet táborára. Ezzel is segíti a rászoruló hátrányos helyzetű gyermekeket és családjaikat az önkormányzat, amely minden pályázati lehetőséget igyekszik kihasználni - mondta honlapunknak Farkas Szilárd polgármester.
A táborozókkal kedden Letenyén a Pozsonyi utcai Fáma Házánál találkoztunk, amely immár a Letenyéért Közéleti Egyesület (LKE) tulajdona.

 

letenye-erzsebet-tabor-2017.jpg

. (A táborozóknak Ráczné Lánczok Zsuzsanna LKE elnök (b-1) (mellette Mozsolics Klára) beszélt a Fáma Házáról)


Itt a táborozók valamint Mozsolics Klára a letenyei gyermekjólétisek vezetője és munkatársai vendégeskedtek. Mozsolics Klárától megtudtuk, hogy tavaly 20 és az idén 23 gyermek táboroztatását tudják megoldani az elnyert több mint 400 ezer forintból.
A gyerekeket a gondozott családok közül választották ki, nekik a tábort egyfajta jutalomnak szánták.


A programokkal kapcsolatban megtudtuk, hétfőn a csapatépítés, ismerkedés zajlott, kedden a Fáma Házát látogatták meg, szerdán a zalaszabari Kalandpark és Szabadidő Központban voltak, csütörtökön néptánc-oktatáson voltak a Letenyei Alapfokú Művészetoktatási Iskolában, majd pénteken szintén a művészetibe látogattak, ahol hangszer-bemutatóra került sor - hallottuk Mozsolics Klárától.


A Fáma Házánál Ráczné Lánczok Zsuzsanna LKE elnök és az egyesületi tagok bográcsgulyással, majd finom, töltött langalival látták vendégül a táborozó gyerekeket. A program során a gyerekek megtekintették a Fáma Háza, a régi nép hagyományokat felelevenítő konyháját, tisztaszobáját és nívós kiállításait.
A letenyei Erzsébet tábor hétfőtől-péntekig, 8-16 óra között tartott, majd a gyerekek hazamentek.