Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.08.21

Három generáció találkozott Letenyén

A Letenyéért Közéleti Egyesület (LKE) "futó" közösségfejlesztő projektjének részeként került sor augusztus 10-én (szombaton) a "30 éves a város" című három generációs találkozóra a kisvárosban, amelynek helyszíne a letenyei termálfürdő és kemping volt.
Ráczné Lánczok Zsuzsanna, az LKE elnöke honlapunknak elmondta, a civil szervezet elnyert pályázata három nagyrendezvényre ad lehetőséget. Tavaly került sor a hagyományőrző, majd civil napra és az idén a Letenyén élő három generációs találkozót valósították meg.

letenye-strand-faultetes-2019.jpg

A Májer család Rada Gyula felajánlásával emlékfát ültetett el a strand területén

A mostani egész napos program Letenye várossá avatásának 30. évfordulója tiszteletére került megrendezésre, a három generációt azért célozták meg, mert úgy gondolták, lehetőleg a családok vegyenek részt a találkozón, képviselve a három generációt - mondta a civil szervezet vezetője.

A szervezők azt kérték, hogy mindenki mozgósítsa a saját családját, hívja haza a távolban élő rokonait vagy éppen a külföldön dolgozó családtagjait, ha erre van lehetőség. Szerencsére a program ezen része is sikerült, hiszen többek között autóbuszos városnézést szerveztek az elszármazottak számára, ismerkedtek Letenye turisztikai nevezetességeivel és tájékozódtak a folyamatban lévő városi beruházásokról is.

letenye-gobelin-keszito-verseny-2019.jpg

A gobelin készítő verseny díjazottai valamint Ráczné Lánczok Zsuzsanna az LKE elnöke (hátsó sor b1) Farkas Szilárd letenyei polgármester (hátsó sor b2). A legszebb gobelint Makhajda Józsefné készítette (első sor b3)

A nap egyik fő eseménye volt a Keszei Sándorné Hímzőkör és a gobelin készítők kiállításának megnyitója, amelyre a művelődési házban került sor. A hímzőkör már negyedik éve működik Letenyén, a régi szép szokást az LKE elevenítette fel, amelynek során megpróbálják a helyi népi motívumokat tovább örökíteni, melyhez segítséget nyújt a Zala Megyei Népművészeti Egyesület. Kiírásra került egy gobelin készítő pályázat is, amelyen belül Letenye címerét kellett elkészíteni az arra vállalkozóknak. A legszebb gobelint Makhajda Józsefné készítette, második lett Szabó Pálné,a harmadik helyezést Dallos Tiborné érte el. Tárgyjutalomban részesült Bencsikné Aigner Elda, Illés János, Mikolics Zoltánné, Pintér Lajosné, Szabó Lászlóné és Timár Istvánné.

Sor került a jubileum kapcsán egy emlékfa ültetésre, emléktábla avatásra az egyesületnek sokat segítő Májer család közreműködésével, Rada Gyula fa és munka felajánlásának köszönhetően, a letenyei vállalkozó egy fiatal tölgyet ajánlott fel, amit a strand területén lévő beteg, kivágott tölgyfa helyén ültettek el.

letenye-recept-2019.jpg

A legfinomabb vízbe mártott vanília karikát Pusztai Zoltánné készítette

Sütemény sütő verseny is hirdettek, amely során egy elfeledett eredeti régi letenyei receptből, s vízbe mártott vanília karikát kellett elkészíteni, erre tíz sütit neveztek be a letenyeiek, a finomságokat szakavatott cukrászok bírálták el. Az első helyezést Pusztai Zoltánné érdemelte ki, második lett Soós Lászlóné és a harmadik helyezést Halászné Margit érdemelte ki. Különdíjat kapott Mikolics Zoltánné és a Baross Utcai Menyecskék.

A rendezvényen - majdnem műfajt érintően - számos kulturális csoport lépett fel, minden generációra gondoltak a gyerekeknek szóló csokoládét osztó bohóctól kezdve, a kutyasuli bemutatóján át, a népi játékokig bezárólag a lehetőség adott volt, hogy mindenki jól érezze magát.
A Letenyéért Közéleti Egyesület célja, hogy minden hagyományt, régről ránk maradt értéket tovább örökítsünk, amely úgy érezzük, most talán ismét sikerült - hallottuk Ráczné Lánczok Zsuzsannától.

letenye-30-eves-a-varos.jpg

A színpadon a letenyei 30 évesek és az őket képviselő szülők valamint az LKE a rendezvény során "szolgálatban lévő" tagjai