Csodagyerekek: Voice & Brass kastélykoncert vasárnap a letenyei, Szapáry-Andrássy kastélyban
A zenekar alapjait 1993-ban rakta le a négy Kuna testvér, akik csodagyerekként kezdték pályafutásukat: 5-6 évesen ismerkedtek meg a rézfúvós hangszerek világával, és néhány éven belül már komoly sikereket értek el.
Számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták őket az elmúlt két évtizedben. Szászi Domonkos tubaművész 2015 óta tagja az együttesnek. 2021-től Voice & Brass néven folytatják zenei pályájukat, ahol a virtuóz hangszerjáték és a saját hangszerelésű darabok mellett Valéria szopránéneke is fel-felcsendül, ami a világon egyedülálló a rézfúvós együttesek között.
Az együttes nemes célt tűzött ki maga elé: Magyarország építészeti és kulturális örökségéhez tartozó kastélyokba viszik el az épületek hangulatához illő komolyzenei programot, népszerűsítve ezzel a helyszíneket és a komolyzene nagyjait is.
A 10 állomásos turné keretében március 20-án (vasárnap) 17 órakor a letenyei Szapáry-Andrássy Kastélyban várnak minden érdeklődőt. A belépés díjtalan. A magas színvonalú zenei program a letenyei Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében, a IX. Hóvirág Tavaszi Művészeti Fesztivál keretén belül valósul meg.