Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.04.07

Becsehely lett a járás legjobbja

Csütörtökön a letenyei sportpályán került megrendezésre a járási katasztrófavédelmi verseny. A megmérettetésen négy általános iskolás csapat vett részt. A program elején a jelenlévők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Csordás Istvánné tanárnőről, aki évtizedeken át készítette fel a letenyei iskola katasztrófavédelmi csapatát. Cselényi József Attila századostól a Letenyei Katasztrófavédelmi Őrs parancsnokától megtudtuk, a felmenő rendszerű ifjúsági verseny során a megyei forduló állomáshelyeit építették meg a kisvárosban is. A megoldandó feladatok között szerepelt kerékpár ügyességi, közlekedésbiztonsági, árvízvédelmi, veszélyes anyagok azonosítása, tűzoltási, térképészeti, tájolóhasználati, szelektív hulladékgyűjtési, lakosságvédelmi versenyszámok. A közel négyórás katasztrófavédelmi versenyt a becsehelyi iskola csapata nyerte meg, második a letenyei, harmadik a muraszemenyei és negyedik a bázakerettyei tanintézmény gárdája lett. A győztes becsehelyieknek a díjat Simon Márta a Letenyei Tankerület igazgatója, a második helyezett letenyeieknek Farkas Szilárd polgármester adta át. A becsehelyi csapat az április 19-i Zalaegerszegen rendezendő megyei versenyen képviseli a letenyei járást.

 

letenye-katasztrofavedelmi-verseny-2016.jpg

(A letenyei csapat a rendőrségi versenyszámnál)

 

letenye-katasztrofavedelmi-verseny-2016---1.jpg

(A győztes becsehelyi csapat. (b-j) Rádi Márk, Horváth Péter, Balassa Istvánné felkészítő pedagógus, Tóth Réka, Kanizsai Szilárd Erik.)

 

letenye-katasztrofavedelmi-verseny-2016---2-.jpg

(Néber Florina a letenyei csapat vezetője ajándékot vesz át Farkas Szilárd polgármestertől)