Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.08.21

Augusztus 20: Farkas Szilárd letenyei polgármester ünnepi beszéde

„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” – hangzanak el István király intelmei, ma is értékes gondolatai.

 

Tisztelt Ünneplő Közösség, Alpolgármester Asszony, Tisztelendő Atyák, Tisztelt Kitüntetettek, Képviselő-testületi tagok, Polgármester Urak, tisztelt emlékező és ünneplő Letenyeiek!

 

Letenye Város Képviselő-testülete nevében nagy tisztelettel köszöntöm Önöket Államalapító Szent István király ünnepén és az Új Kenyér megáldása napján. Annak az országnak, magyar hazának a születésnapján, amely ezerhúsz esztendő után is van és létezik Európában, itt, a történelmileg néha huzatos Kárpát-medence közepén. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm városunk kitüntetettjeit és leendő díjazottjait.

Szívből köszönöm Önöknek, hogy elfogadták meghívásunkat és személyes jelenlétükkel, megtisztelik városi ünnepségünket! Kérem engedjék meg, hogy az ezen alkalmakon szokásos ünnepi beszédtől ma rendhagyó módon eltérjek és a mai társadalmunk főbb értékei mentén szóljak Önökhöz!

 

letenye-augusztus-20---2020-1.jpg

 

Tisztelt Ünneplő és Emlékező Közösség!

 

Hogy mit gondol egy nép a saját múltjáról, az ugyanannyira meghatározó, mint az, ami valójában, a történelem során történt. Szerencsés sorsú és egészséges öntudatú népeknél a többség által alkotott múlt-kép egybeesik a tudományosan igazolt valósággal. Lehet persze olyan múltat is álmodni, képzelni, ami jól hangzik ugyan, csak éppen nem igaz, de mindezért drága árat kell fizetni. Sikertelen népek káros szokása az, hogy a jelen kudarcai elől menekülve, a dicső múltban keresik az önigazolást.

Szerencsére nekünk, magyaroknak a sok balszerencse mellett bőven akadnak a történelmünkben olyan időszakok, amelyekre mindenféle szépítgetés nélkül méltán büszkék lehetünk. Ilyen korszak az államalapítás időszaka is, amikor véglegesen eldőlt, hogy sok más pusztai néphez hasonlóan mi nem tűnünk el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében, hanem sikerül megkapaszkodnunk itt, a Kárpát-medencében és saját jogon bekerülnünk az európai népek nagy családjába.
Nagyon kevés az írott forrás a több, mint ezer évvel ezelőtti időszakról. Igy hát természetesen sok a találgatás, a spekuláció és a monda. Ezek között számos tudományos, de számtalan tudománytalan teóriával találkozhatunk. És „hála” az internetnek, ezek úgy terjednek, mint megcáfolhatatlan valóságok.
Néhány tény – melyről most szólok – azonban mindenképpen magáért beszél.
Mindenekelőtt az, hogy ma is itt vagyunk a Kárpát-medencében, vitathatatlan tagjaiként az Európában élő népek közösségének. Az utóbbi néhány évtizedben kis megbicsaklásoktól eltekintve tovább erősödtek azok a szálak, amelyek összekötnek minket a kontinens nyugati részének országaival.

Az önálló államiságnak szinte minden kelléke az ezer évvel ezelőtti államalapítás időszakából eredeztethető: a hétköznapi élet szabályozásának írott jogra alapozása, az egyházi hierarchia kiépítése, az ütőképes országvédelem megszervezése, vagy éppen a stabil közigazgatás bevezetése. Ez utóbbi, azaz a vármegyerendszer, melyet később csak megyének nevezünk, ezer éven át dacolt az idővel. Igaz, mára a szerepe jelképessé vált, főként érdemi funkciók hiányában.

 

letenye-augusztus-20---2020-2.jpg

 

A magyar állam létrehozása, megalapítása, kiépítése, megszilárdítása és európai integrálása, ez a korszakalkotóan hatalmas teljesítmény, István király nevéhez fűződik, sikereinek titka pedig egyensúlyteremtő képességében rejlett.
Bár természetesen műve egy hosszabb folyamat lezárása, amelyben apjának, Gézának is elévülhetetlen érdemei voltak, mégis az ő nevével azonosítjuk az államalapítást. Egészen különleges személyiségnek kellett lennie ahhoz, hogy folyamatos külső és belső ellenállás közepette is képes volt máig maradandót létrehozni, alkotni, s végül az alapokat megszilárdítani.
De még ennél is izgalmasabb kérdés, hogyan tudta rákényszeríteni a gyökeres életmódváltást azokra a harcban edzett szabad magyarokra, akiktől fél Európa rettegett. Véleményem szerint nem kielégítő az a magyarázat, miszerint mindezt a külföldi lovagok fegyveres erejére támaszkodva érte el. Ennél azért bonyolultabb a valóság.

Mindenekelőtt egy stabil, sokak által kipróbált és Nyugat-Európában már több évszázada jól működő modellt ültetett át, természetesen figyelembe véve a hazai adottságokat és nemzeti sajátosságokat. Vagyis nem valamiféle zavaros és saját maga által kitalált úton indult el, majd haladt tovább azon. Nem volt önhitt, hogy úgy vélje, mindenki más rosszul csinálja, és rosszul gondolja, egyedül ő tud teljesen eredeti megoldást. Vagy másként megközelítve, pontosan értette, a fejlett világhoz való alkalmazkodás, a megmaradás egyetlen jövőbeni záloga. Nem keverte össze az erőt az erőszakossággal. Következetesen és igazságosan járt el. A törvényt mindenkivel megtartatta, a jogszabályokat nem a saját szűk köreire szabta, és nem változtatgatta. Stabil viszonyokat teremtett. Nem ütközött meg öncélúan senkivel, tudott kompromisszumot kötni, s szót értett a külföldi nagyhatalmakkal is.

A történelemből már jól ismerjük, hogy II. Henrik uralkodása alatt végig békességben és szívélyes viszonyt ápolva éltünk a hatalmas Német-Római Birodalom mellett. Ám amikor a császár halála után, az őt követő II. Konrád hadat üzent István királynak, ő a legnagyobb keménységgel, Bécset is elfoglalva vágott vissza. Higgadt, józan politikus volt, aki soha nem élt vissza erejével, de ha kellett, akkor mindenféle hezitálás nélkül használta azt. Ha egyszer állított valamit, azt nem vonta vissza, következetesen ragaszkodott álláspontjához. Tehette is ezt, hiszen olyan komoly haderő állt mögötte, amely tényleg képes volt visszaverni minden külső támadást. De a leglényegesebb, hogy sikeres volt. No, nem a propagandájában, hanem a valóságban, tetteiben. A nép érezte a lelke mélyén, hogy ez a helyes út, ezt kell tenni, és a király lépései sorban hozzák az eredményeket, méghozzá olyanokat, amiket mindenki a saját életében is megtapasztalhatott.

 

letenye-augusztus-20---2020-3.jpg

 

Tisztelt Ünneplő Közösség!

 

Mennyire érvényesek az ezer év előtti helyzetre is Bibó István, a XX. század nagy politikai gondolkodójának szavai, aki szerint:
„Amelyik kormányzat törvényesnek tudja magát, és érzi maga mögött az erre vonatkozó közmeggyőződést, az tud határozott és rugalmas, bátor és nagylelkű, erélyes és engedékeny lenni egyszerre. Amelyik kormányzat nem tudja magát törvényesnek, és nem érzi maga mögött az erre vonatkozó közmeggyőződést, az merev és kapkodó, presztízsére féltékeny és belsőleg bizonytalan, erőszakos és erélytelen egyszerre.”

Vagyis Bibó logikája szerint is csak azért vihette sikerre nagy terveit István király, mert mégiscsak volt körülötte egy szilárd közmegegyezés, amire idővel egyre inkább támaszkodhatott. És bizony méltányolták ezt már a kortársak is.
Dümmerth Dezső történész írja „Az Árpádok nyomában” című munkájában, idézem:
„A kor gondolkodása is különbséget tett hatalom és méltóság között. A hatalom gyakorlását bárki megszerezhette, aki ügyes eszközöket használt fel. Méltóságot ellenben csak olyan uralkodó szerezhetett, aki érdemes volt a hatalomra. Az erőszak árán uralomra jutott zsarnokot, a jogrend lábbal tipróját nem tekintették a méltóság birtokosának, csak azt, aki uralma gyakorlása közben nem tette magát méltatlanná az uralkodói méltóságra.”
Ünnepi megemlékezésünk kapcsán jogosan vetődik fel a kérdés valamennyiünkben, hogy a kötelező tisztelgésen kívül, milyen személyes, nekünk szóló üzenete van annak, ami több, mint ezer évvel ezelőtt történt? Azon túlmenően, hogy fontos a múltunk ismerete, tudnunk kell, kik voltak az őseink, kiknek köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk.

 

letenye-augusztus-20---2020-4.jpg

 

De van még valami más is!

 

István király valóban iszonyatosan kemény harcot, küzdelmet vívott saját népével. Mindenáron meg akarta értetni és keresztül akarta vinni azt, amit ő a többségnél már korábban ismert fel, tartott helyesnek az ország és nemzete megmaradása szempontjából.
Követve apját nyugat felé fordult, s megnyitotta az ország kapuit a kereszténység előtt. Bizánc helyett Rómát választotta. A történelem pedig őt igazolta, bebizonyosodott, hogy bármilyen fájdalmas is volt, sikerre vezette népét. Múltunk más időszakaiban azonban gyakran ennek ellenkezőjét is megtapasztaltuk. Sokszor saját érdekeiket hazudták közérdeknek a vezetőink, vagy csak álmokba ringatták magukat, és a társadalom többsége helyesen érezte: rossz úton járunk, rossz ösvényt taposunk.
Úgy gondolom, mindenkori személyes kötelességünk, hogy felelősen mérlegeljük. És ezen szempontok mentén vizsgáljuk, vajon helyes úton járunk-e?
Nos, ennek szellemében ma is úgy emlékezünk Államalapító Szent István királyunkra, mint, aki hatalmas és maradandó művet, értéket hagyott maga után, aki a kortársak, sőt az utódok szemében is jogosan és méltósággal viselhette a királyi címet. Méltán lehet igazi példakép, akitől máig van mit tanulnunk. Mi, Letenyeiek már jól tudjuk, történelmünk a saját kincsesládánk. Ennek a kincsnek a legértékesebb darabja pedig a szépséges táj, a nekünk életet adó hazánk, Pannonia, melynek neve és jelentése némely irodalmi források szerint a nyár végi termés bőségére, sőt a gabonabőségre is utal. Nem véletlen, hogy ezen a napon, Államalapító Szent István király kitüntetett ünnepén új, friss és ropogós, magyar kenyeret áldunk meg, szelünk fel, majd bő adakozással osztjuk meg a finom szeleteket honfitársainkkal, melynek hamarosan tanúi leszünk.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!


Ünnepi beszédem befejezéséhez közeledve azt kérem Valamennyiünktől, hogy e különleges napon is jussanak eszünkbe a legfontosabb emberi értékek, hogy Mária Országában, e szép, magyar hazában, kisvárosban, hitünkben gazdagon, reményekkel telve, egészségesen, szeretetben és békességben élhetjük mindennapjainkat!
Isten áldja Magyarországot és a magyar nemzetet, Isten áldja Önöket, Letenyeieket!

 

loading...