Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015.12.18

Adventi teadélután a letenyei Andrássyban

A Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola Diákönkormányzata idén is, ahogy minden évben a karácsonyra való készülődés jegyében szervezte meg adventi teadélutánját. Elsőként Böszörményi Géza atya osztotta meg ünneppel kapcsolatos gondolatait, majd az iskola énekkara a kis citerásokkal közösen emelte a délután fényét. Ezt folytatva a diákönkormányzat tagjai a Zeneiskola növendékeivel együtt ’hangolták rá’ a nagyérdeműt advent csodájára. A műsort követően mézeskaláccsal, beiglivel, gyümölcsökkel és természetesen teával vendégelték meg az ott megjelenteket. (Kép és szöveg: Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola)

 

letenye-iskola-advent-1.jpg

 

letenye-iskola-advent-2.jpg

 

letenye-iskola-advent-3.jpg

 

letenye-iskola-advent-5.jpg