Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015.12.15

A jövő év végéig naponta 24 órában járőröznek a katonák Letenyén és környékén

A hétfői letenyei közmeghallgatásra Farkas Szilárd polgármester meghívta a Magyar Honvédség képviselőit is. A migránshelyzet miatt Letenyére és környékére vezényelt katonaság és a város kapcsolata példaértékű volt - hangzott el a fórumon, ahol a városvezető kérésére tájékoztatást adott Farkas János százados.

 

letenye-katonak.jpg

 

Mint mondta, parancsnokától azt a feladatot kapta, hogy tájékoztassa a lakosságot a Magyar Honvédség Zala megyei és letenyei jelenlétével kapcsolatban.

A katonatiszt elmondta, a dunántúli ideiglenes alkalmi kötelék a rendőrséggel szorosan együttműködve a Baranya, Somogy, Zala megyei  határszakaszokon látja el feladatát. A kötelék Kaposvár logisztikai bázisára települt és a vezénylési központjuk is ott van.

A katonák jelen pillanatban Letenye város illetve a határátkelő és a megye teljes határszakaszán járőrözési feladatokat látnak el.

Bár a múlt hónaptól már nem állomásoznak városunkban katonák, ennek ellenére az alkalmi kötelék járőrei naponta 24 órában jelen vannak a településen.

A határozat szerint 2016. március végéig látják el itt ezt a feladatot - mondta a közmeghallgatáson Farkas János százados.