Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.27

Olyan kevés koronavírusos van Kínában, hogy külföldön tesztelik a vakcináikat

Mind az öt kínai fejlesztésű vakcina a tesztidőszak harmadik fázisába érkezett - hangzott el még kedden este az M1 aktuális csatorna Híradójában, amelyben azt is kiemelték: a Sinopharm vakcina a szakértők szerint 86 százalékos hatékonyságú.

A tudósítás szerint a Sinopharm vakcinát Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben tesztelték. Az Egyesült Arab Emírségekben a nyáron több mint 31 ezer önkéntest oltottak be vele és senkinél nem tapasztaltak súlyos mellékhatást. Decemberben a vakcina teljes körű felhasználását is engedélyezték.

kina-zaszlo.jpg

(Kína lobogója)

Szudánban is a kínai Sinopharm vakcinát választották. Az egészségügyi minisztérium egyik tisztviselőjének elmondása szerint azért, mert azt az "eddig legtöbbet tesztelt és legbiztonságosabb oltóanyagnak tartják".
Erről beszélt a kínai nemzeti egészségügyi bizottság egyik igazgatója is, aki szerint minden kínai fejlesztésű, a harmadik fázisban lévő vakcina "jól vizsgázott", biztonságosnak és hatékonynak bizonyult. MTI

Mind az öt kínai koronavírus elleni oltóanyag tesztelése nem Kínában, hanem más országokban zajlik, mert Kínában a járvány hatékony kezelése és ellenőrzése miatt már nincsenek meg a feltételek a kísérletekhez. Információink szerint a magyarországi kínai közösség egy része már hazautazott beoltatni magát saját vakcinájukkal, a többiek is azt tervezik, hogy a kínai oltást adatják be maguknak.

A hatalmas országban karácsony első napján - december 25-én -  77 új megbetegedést regisztráltak. A hivatalos adatok szerint Kína szárazföldi részén a járvány kezdete óta 86 955 embert diagnosztizáltak Covid-19-cel, a betegség pedig 4634 ember halálát okozta.

Hozzátesszük, a kínai főváros hatóságai vasárnap negyedik napja növekvő esetszámokat jelentettek. Az a kerület, ahol az összes új fertőzöttet találták, vészhelyzetet hirdetett és tesztelte összes, mintegy 800 ezer lakóját. A pekingi városvezetés azt az iránymutatást adta szombaton, hogy a várost csak különösen indokolt esetben hagyják el az ott élők. Felszólították továbbá a lakosságot, hogy ne vegyenek részt nagyobb létszámú rendezvényen sem szilveszter, sem pedig a kínai újév alkalmából. Kína sem fogad repülőjáratokat Nagy-Britanniából, ahol a vírus egy újabb törzsének megfékezésén fáradoznak.