Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.11.15

Saját lakásában raboltak ki egy idős nőt Lentiben

Bejelentés érkezett a rendőrségre november 14-én (vasárnap) délután 17 óra 17 perckor, hogy Lentiben egy idős nőt megvertek és elvették az ékszereit.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, és adatgyűjtésbe kezdtek. Kiderült, hogy két ismeretlen bekopogtatott egy 72 éves nőhöz, aki ajtót nyitott nekik, majd a házába is beengedte őket. Kérték a idős, koránál fogva védekezésre képtelen nőt, hogy adja át értékeit, mivel azonban ennek nem tett eleget, így meglökték, arcon ütötték, melytől földre esett. A két fiatal a ház tulajdonosának nyakából kitépték nyakláncát, és ujjáról lehúzták a gyűrűket, majd elfutottak a helyszínről.

Az egyenruhások fél órán belül azonosították és el is fogták a bűncselekménnyel gyanúsítható két fiút; egy 16 éves zajki, és egy 15 éves lenti lakost, majd előállították őket a Lenti Rendőrkapitányságra.

A nyomozók – őrizetbe vételük mellett - rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket - tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: ZMRFK)

rablas-lentiben-2021.jpg