Menekülteket, embercsempészt fogtak el a zalai rendőrök Becsehelyen
Egy taxis hat embert akart átcsempészni a határon.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 23-án (csütörtökön) 20 óra 30 perc körüli időben bejelentés érkezett a Hívásfogadó Központba, miszerint egy taxival menekültek érkeztek Becsehelyre.
A zalai rendőrök a bejelentést követően ellenőrzés alá vonták a személygépkocsit és annak vezetőjét, melynek során a járműben a sofőrön kívül hat szír állampolgárt találtak, akik nem rendelkeztek a magyar határ átlépéséhez szükséges okmányokkal.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 42 éves férfi ellen, akit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vettek - közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.