Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.11.19

Drónnal vadászták le a szabálytalankodókat az M7-esen a zalai zsaruk

Az egyenruhások ismét drónt hívtak segítségül a közlekedésbiztonság érdekében.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-Technikai Osztállyal együttműködve a korábbiakhoz hasonlóan az elmúlt héten ismét célzott akciót hajtottak végre az M7-es autópálya zalai szakaszán, a közlekedésbiztonság javításának érdekében.

rendorseg-dron-2021.jpg

Az akció célja elsősorban a közúti közlekedési balesetek megelőzése, és a kiemelt közlekedési szabályszegések visszaszorítása volt. A rendőrök többek között kiemelten a követési távolság figyelmen kívül hagyását, valamint a nehéz tehergépkocsikra vonatkozó előzési szabályok betartását ellenőrizték.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat, egymásra odafigyelve közlekedjenek, hogy saját maguk mellett a többi közlekedő biztonságát is megőrizzék! - közölte pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.