Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.03.10

Ausztriában loptak, autós üldözés után magyar rendőrök fogták el őket

Az 1987-ban született zalaszabari, az 1979-ben született türjei, az 1986-ban született  zalaszentgróti, és az 1980-ban született türjei férfiak állandó munkahellyel, munkaviszonyból származó rendszeres jövedelemmel nem rendelkező, többszörösen büntetett előéletű személyek, akik megélhetésüket vagyon elleni bűncselekmények elkövetése útján biztosították.

A bűncselekményeket a tolvajok részben Magyarország területén követték el, azonban 2017. év őszén – kifejezetten pár napra bérelt személygépkocsival – kiutaztak Ausztriába, hogy ott  betöréses lopást kövessenek el.

ausztria-lopas.jpg

A férfiak  2017. november 15-én – ismerősük által két nappal korábban bérelt –Skoda Fabia típusú személygépkocsival lakóhelyükről Ausztriába utaztak, ahol délután  megjelentek Nikitsch (Füles) településen, és a Marienhof utcában lévő lakóházba a teraszajtó üvegablakának betörését követően behatoltak és a belső helyiségekben értékek után kutattak.

A házból elloptak:
 - 2 db (zafírokkal és gyémántokkal díszített) arany jegygyűrűt, egy 8 mm széles arany karláncot, egy 5 mm széles, kővel díszített karláncot (összesen 2.000 € értékben);
- 600 EUR készpénzt;
- 2 db Tanaka típusú motorfűrészt (905 €);
- egy bőröndben 1 db Makita típusú nagy sarokköszörű gépet és 1 db Makita típusú kis köszörű gépet tartozékokkal együtt (250 €);
- 1 db Tanaka típusú motoros kaszát (485 €), valamint
 - egy 30 kg-is zsákban bio búza vetőmagot (30 €).

A férifak az ellopott tárgyakat gépkocsiba pakolták, majd Magyarországra visszatérve 16:30 órakor Zalavég irányából Zalabér irányába közlekedtek, amikor Batyk községben rendőri ellenőrzés alá kívánták vonni őket. I.r. terhelt a gépkocsijuk felé közelítő rendőrautót az útpadkára húzódva kikerülte, majd a megkülönböztető jelzést használó hatósági gépkocsi elől folyamatos gyorsítással menekülni kezdtek.

Az I.r. terhelt az általa vezetett járművel Zalabér, Pakod, majd Dötk községeken áthajtva, utóbbi település végén egy földútra hajtott, ahol – a rendőrautóval a nyomában – további 3 km-t tett meg, majd egy erdős terület mellett megállt, ahol valamennyi férfi kiugrott a gépkocsiból és a helyszínről futva elmenekült. A lopásból származó gépek és a vetőmag a hátrahagyott gépkocsiból lefoglalásra kerültek, míg az ékszereket és a készpénzt a tolvajok magukkal vitték és azok a továbbiakban nem kerültek elő.

A magyar tolvajok az osztrák terheltek a sértettnek összesen 4.270,- EUR (1.331.642,- Ft) kárt okoztak, amelyből lefoglalással és visszaadással 1.670 € (520.806 Ft) érték térült meg.

Az ügyben a Keszthelyi Járási Ügyészség  lopás bűntette miatt emelt vádat - tájékoztatta honlapunkat kedden dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.