A bánokszentgyörgyi temetőben verekedtek össze
Vádemelési javaslattal zárta a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyben egy 19 éves férfit súlyos testi sértéssel és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak a nyomozók.
A gyanú szerint 2014. január 24-én egy 17 éves pusztaszentlászlói és egy 19 éves bánokszentgyörgyi férfi együtt italozott a bánoki temetőben.
Ezt követően a 19 éves férfi bántalmazta 17 éves barátját, és még az értékeit is elvette tőle. A pusztaszentlászlói lakos nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.
Az idősebb férfi azt mondta a nyomozóknak, hogy azért bántotta a fiatalabb társát, mert az szidta az öccsét; tettét nagyon megbánta.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 19 éves bánokszentgyörgyi férfi ellen rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek - közölte hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.