Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ötmillió izzóval világítja ki birtokát egy horvát család

18 évvel ezelőtt a horvátországi Grabovnica faluban élő Zlatko Salaj és családja megálmodta a szomszédos ország legszebb karácsonyi díszkivilágítását.

2002-ben "még csak" 70.000 égő ontotta a karácsonyi fényeket birtokán, aztán később, ahogy az évek teltek egyre több égőt, díszt szereltek fel, 2019 végén már 5 millió izzóval hozták létre a valaha szegény sorsba született családfő karácsonyi álmát.

Egy-egy karácsonyra több mint 3 hónapig készülnek a fénydekorációk. A fényűzésnek persze ára van, hiszen a villanyszámlájuk sem semmi, ugyanis az közel 1 millió kuna, ami magyar forintban több mint 40 millió forint, ám az erőfeszítés meghozta gyümölcsét, hiszen a világ minden tájáról érkeznek SalajLand-ra a látogatók, így a belépő árából és támogatásokból némi plusz bevételre is szert tesz a család.

A turistákat nem csak a karácsonyi fényvarázs vonzza ide, hiszen Zlatko úr és családja  kézműves foglalkozásokról, kirakodóvásárokról, bemutatókról és kóstolókról is gondoskodott.  A SalajLand Horvátországban január 12-ig látogatható naponta 15 és 22 óra között. A csodás helyszínen Horváth Norbert, a Rescue Lenti munkatársa járt, tőle kaptuk a szép karácsonyi fotókat.

horvatorszag-karacsony-salajland-1.jpg

horvatorszag-karacsony-salajland-2.jpg

horvatorszag-karacsony-salajland-3.jpg

horvatorszag-karacsony-salajland-4.jpg

horvatorszag-karacsony-salajland-5.jpg

horvatorszag-karacsony-salajland-6.jpg

horvatorszag-karacsony-salajland-7.jpg

horvatorszag-karacsony-salajland-8.jpg

horvatorszag-karacsony-salajland-9.jpg

horvatorszag-karacsony-salajland-10.jpg