Mehetnek Horvátországba, akiknek foglalt szállásuk van
Már 737-en használják a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazást - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a keddi online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert rendőr alezredes hozzátette: jelenleg 10 394 házi karantén van érvényben. Az elmúlt 24 órában a rendőrök helyszíni ellenőrzés során 31 esetben tapasztalták a magatartási szabályok megszegését.
Elmondta azt is, hogy szerdán megnyílik Győr-Moson-Sopron megyében a zsirai határátkelő, amelyet 5 órától 21 óráig használhatnak a személyforgalomban.
Közlése szerint május 21-étől nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik állandó vagy ideiglenes lakcímmel, tartózkodási címmel rendelkeznek Szlovákiában, és 24 óránál rövidebb időre hagyják el az országot. Csupán egy formanyomtatványt kell kitölteniük.
Horvátországba pedig mostantól nemcsak azok az uniós állampolgárok utazhatnak be, akik ingatlannal vagy hajóval rendelkeznek, hanem személyes okból, családi eseményre vagy gyógykezelésre utazók is, továbbá mindazok, akik igazolni tudják, hogy szállást foglaltak - ismertette. MTI
Úgy tudjuk, aki kiutazik Horvátországba, annak a magyar oldalon nyilatkoznia kell, hogy Magyarországra való visszatérését követően vállalja a 2 hetes, önkéntes karantént.
Honlapunk a mai napon e-mailben kérte az Operatív Törzset, hogy szíveskedjenek tájékoztatást adni arról, jelenleg milyen feltételekkel utazhatnak magyar állampolgárok Horvátországba és onnan vissza hazánkba.
Kérdésünkre vagy az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján vagy e-mail-ben kapunk hivatalos tájékoztatást a törzstől, amelynek ma délelőtt az alábbi levelet küldtük:
Tisztelt Operatív Törzs!
Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy szíveskedjenek honlapunkat tájékoztatni arról, hogy jelenleg milyen feltételekkel utazhatnak magyar állampolgárok Horvátországba és onnan vissza Magyarországra?
Kérésemet azzal indoklom, hogy Letenye viszonylatában az országban a legnagyobb volumenű határforgalom Horvátországba és nagy az érdeklődés aziránt, melyek a magyar állampolgárok Horvátországba való utazásának jelenlegi szabályai és feltételei.
Köszönettel:
Mirkó Imre, a Letenye Média (www.letenyemedia.hu) tulajdonosa