Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.11.04

Horvátországban tiltottak az 50 fő feletti nyilvános összejövetelek, a sporteseményeket csak nézők nélkül lehet megrendezni

Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, de több tesztet is végeztek mindkét országban, mint az előző napokban - derült ki a válságstábok szerdai közleményéből.
Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt egy nap alatt 2480 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte az 56 567-et.

 

Az elmúlt napon újabb 26 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 654-re emelkedett. Kórházban 1221 beteget ápolnak, közülük 118-an vannak lélegeztetőgépre kapcsolva.

 

horvatorszag-zaszlo.jpg

 

Andrej Plenkovic kormányfő szerdán a parlamentben elmondta: senki sem tudja, hogy a világjárvány meddig fog tartani, néhány hónapig vagy annál tovább, ahogy azt sem, hogy a járvány második hulláma meddig tart, erősödik-e vagy gyengül, valamint lesznek-e újabb hullámok. Ez pedig nagy bizonytalansághoz vezet - hangsúlyozta.
Hozzátette: a kormány az intézkedéseket idejekorán, és az egészségügyi helyzetnek megfelelően hozza meg, figyelembe véve a gazdasági körülményeket.

 

A szájmaszk viselése mindenütt kötelező az országban, de nem büntetik a szabálysértőket. Büntetik azonban a jogi személyeket, a fodrász- és szépségszalonok, az edzőtermek és vendéglátóhelyek üzemeltetőit, ha nem tartják be a higiéniára és védőtávolságra vonatkozó rendeleteket. Ötven fő felett tilosak a nyilvános összejövetelek, de korlátozott létszámmal továbbra is lehet esküvőket, temetéseket, más magánjellegű rendezvényeket tartani. A sporteseményeket nézők nélkül lehet csak megrendezni, a vendéglátóhelyeknek pedig legkésőbb éjfélkor be kell zárniuk.

 

A Horvátországba való beutazás esetén irányadó a Konzuli Szolgálat tájékoztatása, amelyet az alábbi linken érhet el:

Konzuli Szolgálat - Horvátország

 

A szomszédos Szlovéniában a kormány által szerdán közzétett adatok szerint előző nap 2025-tel 39 408-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Huszonkilenc beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 441-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 979-en vannak kórházban, közülük 158-ot ápolnak intenzív osztályon.

 

A szájmaszk viselése zárt és nyílt térben is kötelező. Bezártak a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok, néhány kivétellel pedig az óvodák is. Szünetelnek a kulturális és sportrendezvények, éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, valamint az általános iskolákban meghosszabbították az őszi szünetet. Október 19-től az oktatási intézmények - az elemi iskolák alsó tagozatos osztályai kivitelével - távoktatásra álltak át. Szombatig érvényben marad a hat főnél nagyobb csoportosulásokra vonatkozó tilalom is.

 

A kormány hetente felülvizsgálja az intézkedéseket, a járványügyi adatok tükrében várhatóan csütörtökön dönt arról, enyhít-e a korlátozásokon, vagy meghosszabbítja őket.
Janez Jansa kormányfő az állampolgárokhoz idézett beszédében kedden ugyanakkor arra engedett következtetni, hogy néhány hétig még maradnak a szigorítások. Mint mondta, ha az elkövetkező hetekben sikeresek lesznek, akkor a karácsonyt és az újévet normálisabb körülmények között tudják tölteni, mint az őszi ünnepeket. MTI

 


loading...