Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.02.25

Horvátországban is megjelent a koronavírus!

Horvátországban is megjelent az új típusú koronavírus - közölte a kormány.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, a koronavírussal foglalkozó válságstáb zágrábi ülését követően bejelentette, hogy az első fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban tartózkodott.

koronavirus-letenyei-hatar-1.jpg

koronavirus-magyarorszag-2020.jpg

(Török Róbert mentőápoló ellenőrzi egy érkező busz utasait a koronavírus-járvány miatt a letenyei határállomáson 2020. február 5-én. A koronavírus-járvány miatt hat közúti határátkelőhelyen kiemelten ellenőrzik az érkező utasokat. Fotó: MTI/Varga György)

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a férfit jelenleg egy zágrábi kórház fertőzőosztályán tartják karanténban, az állapota kielégítő. Leszögezte továbbá, hogy nincs szükség pánikra, és minden eshetőségre felkészültek. Szavai szerint ebben a szakaszban nem várhatók nagyobb bonyodalmak, sem nagyszámú megbetegedések.

Az egészségügyi rendszer felkészült, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy az állampolgárok biztonságban legyenek. "Jelenleg arra összpontosítunk, hogy felkutassuk azokat, akik kapcsolatban álltak a fiatalemberrel, és megfelelően kezeljük őket" - mondta a tárcavezető.

Horvátország hétfőn fokozott készenléti állapot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt. A határokon fokozott ellenőrzésnek vetik alá azokat, akik az olaszországi Lombardia, Veneto, Emilia Romagna és Piemont tartományokból térnek haza.

Azokat, akiken valamilyen tünetek mutatkoznak, azonnal kórházba szállítják, hogy lefolytassák a szükséges vizsgálatokat. Azonnali karantént rendelnek el továbbá azok számára, akik magas fertőzési kockázatnak voltak kitéve, mint például a Japánban tartózkodó brit-amerikai üdülőhajó, a Diamond Princess horvát utasai. A hatóságok vizsgálják továbbá annak lehetőségét is, hogy a zágrábi kórház fertőzőosztályán kívül - az ország más területein - hol tudnának elkülönítési központokat létrehozni. MTI. Honlapunk úgy tudja, hogy a koronavírussal fertőzött férfi a horvátországi Karlovacon  (Károlyváros) dolgozott.

Frissítés! Magyar esetek!

Újabb magyar kerül kórházi karanténba Budapesten koronavírus esetleges gyanúja miatt kedden.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar kamionsofőr Lombardiában járt, nem lázas, de nem érzi jól magát.

Egy Bécsben élő magyar nő kórházba került az osztrák fővárosban koronavírus gyanújával. Miháczi Beáta az M1 aktuális csatorna Híradója riporterének elmondta, hogy január vége óta folyamatosan járta Európát. Legutóbb Velencében volt, onnan vonattal utazott haza az osztrák fővárosba, azóta azonban nem érzi jól magát; belázasodott, ezért felhívta a koronavírussal kapcsolatos ügyeleti telefonszámot. Miután elmondta tüneteit, azonnal kórházba szállították.