A szerencse forgandó vagy mégsem?
Olyan sokféle módon jellemezhető a szerencse. Szólások, közmondások tucatjai utalnak arra, hogy egyszer fent, másszor lent. Fortuna a szeszélyességéről híres, és pontosan ezért annyira elterjedt a vakszerencse, mint kifejezés. De biztos, hogy mindig, és mindenkor ez az igazság? Vagy ez is pusztán nézőpont kérdése?
Ez ám a valódi szerencsejáték!
A nyerő gépek kétségtelenül azok a játékvariációk, amikre a fenti közszájon forgó kijelentések látszólag egytől-egyig érvényesek. S csak kevesen tudják, főként azok, akik a matematikával behatóbban foglalkoznak, hogy ezek a rendszerek is egy, számokkal modellezhető dinamika alapján működnek. A játékelmélet nem véletlenül foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. De az is igaz, hogy a felhasználók többségét ez a fajta tudás a legkevésbé sem hozza lázba. Érthető módon. Hiszen a játék célja nem a kiszámíthatóság, hanem az élvezet.
Akkor mondjuk más a helyzet, ha a tétek egyre nagyobbak, s ezzel együtt mind jelentősebb a nyomás. Ha mindenáron a nyerés a cél, akkor ez a vágy motiváció helyett lehúzó erővé torzulhat. A kétségbeesés pedig magával hozhatja a mindenféle egyenletek, matematikai görbék és egyéb módszerek tanulmányozását, csak kérdés, hogy akkor hol marad a lényeg? A kikapcsolódás? A játék élvezete? Sokan azért mennek utána ezeknek az információknak, mert érdekli őket a “hogyan”. Ez a nyitottság sohasem kényszeres vagy elnyomó jellegű, tehát nincsen vele semmi baj. Viszont a kapkodást, az idegeskedést a legjobb végérvényesen félretenni. Mert a játék, függetlenül attól, hogy fél karú rablóról, felvillanó gyümölcsökről vagy igazi látvány-showról van szó, a felszabadító időtöltéssel egyenlő.
A retrón túl is van élet?
A nyerő gépek egyik kétségtelenül legkedveltebb variációja a félkarú rabló. Megunhatatlan. Pedig már évtizedekkel ezelőtt is matuzsálemi ötletnek számított, ám a kaszinókban mégis milliók rántották meg újra és újra és újra azt a bizonyos kart. Napjainkban ez az élmény, az online tér fejlődésének és kitárulásának hála könnyedén elérhető.
Na, de pont ez a hihetetlen mértékű átalakulás olyan audiovizuális innovációkat hozott magával, ami lélegzetelállító végeredménnyel jár. A mai, modern nyerőgépek egy cseppet sem régimódiak. Látványosak, tematikusak és izgalmasak. Filmek, színészek, vagy éppen misztikus lények adhatják a játék velejét, minden csak választás kérdése. Úgyhogy igen, bőven van élet a retró vonulaton túl is, de meg kell hagyni, hogy a régi típusú alternatívák is kedveltek. S nemcsak az idősebb játékosok körében, a fiatalok is előszeretettel vetik rá magukat a “leporolandó” verziókra.
És hogy melyik ígér nagyobb nyerési esélyt? Ebben a dilemmában nincsen különbség az egyes variánsok között. Emlegethetnénk néhányat a fenti kijelentések közül, de maradjunk annyiban, hogy az izgalmak, és a nem kiszámíthatóság minden esetben garantálható. S ez akkor óriási előny, ha nem a mindenáron nyerés a cél, hanem az örömteli időtöltés, aminek ha a következménye a zsebpénz mennyiségének növekedése, akkor jó. De ha a persely picit soványabbá válik, vagy ha a játékhoz semmiféle pénztét nem társul, az is teljesen rendben van. Ha nincsen görcs a játszáson, akkor a felszabadító élmény nem szenvedhet csorbát.
Ezek a típusú szerencsejátékok nem követelnek sok időt, azaz még a legzsúfoltabb hétköznapokban is teret-helyet kaphatnak. Pár perc is pihenéssel érhet fel, s stressz levezetésnek sem utolsó mindez. Sőt. Közben a közösségépítés is megvalósulhat, hiszen a csevegő funkciónak köszönhetően azok a játékosok, akik éreznek magukban késztetést a kommunikációra, felvehetik a kapcsolatot a többi szerencsejáték-szerelmessel.