Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.12.24

Gyógyszerek szállítási és tárolási szabályai

A gyógyszerek közúton történő fuvarozása ezen tevékenységi területen szakképesítéssel rendelkező szolgáltatók által kerül megvalósításra, amelyek az 1992. március 31-i 92/28/EGK európai irányelv értelmében, valamint az illetékes hatóságok által szabályozott, gyógyszerek forgalmazására és szállítására vonatkozó legjobb gyakorlati útmutatók szerint végzik tevékenységüket.

 

Ezen európai jogi keretre, valamint az ilyen logisztikai projektben érintett többi fél által közös megegyezés alapján megállapított szerződéses kikötésekre való hivatkozással, a fuvarozók optimális feltételeket biztosíthatnak a gyógyszerek szállítására és tárolására vonatkozóan.

 

Hogyan kerül megvalósításra a gyógyszerek szállítása?

 

Amennyiben egy gyógyszerforgalmazó egy ilyen közúti fuvarozást tervez, erre csak akkor kerülhet sor ha beszerzésre került a mindenkor hatályos jogszabályok által előírt specifikus dokumentáció.

 

Egy fuvartőzsdén felfedezett logisztikai partner, amely képes támogatni egy ilyen közúti szállítás megvalósítására irányuló erőfeszítéseket, köteles szavatolni a támogatást egy ilyen projekt minden szakaszában, a dokumentáció összeállítására vonatkozó segítségnyújtástól kezdődően a szállított gyógyszerek károsodás, szennyeződés vagy lopás elleni biztosításáig.

 

gyogyszer.jpg

 

Milyen jellemzőkkel kell rendelkeznie a gyógyszert szállító teherautónak?

 

A gyógyszerek szállítására speciálisan kialakított gépjárműnek rendelkeznie kell a páratartalom / hőmérséklet belső térben történő fenntartására és ellenőrzésére szolgáló kiemelkedő teljesítményű berendezésekkel, annak érdekében, hogy ezek a termékek a gyártó javaslati szerint kerüljenek szállításra.

 

Ezen felül, a gyógyszertermékek közúti szállítására kialakított gépjárműnek rendelkeznie kell olyan tárolásra szolgáló helyekkel, amelyek lehetővé teszik ezen termékek speciálisan kialakított helyeken történő biztonságos tárolását, a szállítás teljes időtartama alatt.

 

A gyógyszerek szállítására vonatkozó optimális feltételek vállalásával a logisztikai szolgáltató

a kockázatok minimalizálásával biztosítja a sajátos rakományt.

 

Ezért ajánlott, hogy a kedvezményezett vállalat igényelje a fuvarozótól a tárolásra szolgáló helyek hőmérsékletének ellenőrzésére használt berendezések kalibrálására vonatkozó tanúsítást, valamint a szállítás teljes időtartama alatt működő GPS nyomkövető rendszer bevezetésére vonatkozó igazolást.

 

Hogyan kerül megvalósításra a gyógyszerek tárolása?

 

A gyógyszerek tárolása esetén az erre a feladatra használt megoldásoknak biztosítaniuk kell a külső tényezők hatásaival szembeni optimális biztonsági szintet.

 

Használhatók speciális tartályok vagy ideiglenes csomagolások, amelyek a szállítás tervezési szakaszában, közös megegyezés alapján kerülnek meghatározásra és az ilyen projektek számára a következő kritériumok függvényében kerülnek kiválasztásra:

 

  • A gyógyszerek biztonságos tárolására szolgáló optimális hely;

  • Ezek tárolására előzetesen meghatározott kültéri hőmérsékletek;

  • A logisztikai szolgáltató által felbecsült be- és kirakodási idő;

  • A gyógyszerek tárolására vonatkozó további speciális igények.

 

Ugyanakkor, a gyógyszerek, illetve ezek védelmére kialakított tartályok és csomagolóanyagok biztonságos tárolása érdekében, látható információt kell tartalmaznia a következőkről:

 

  • Optimális kezelési és tárolási feltételek;

  • Az árut kezelő személyzetre vonatkozó óvintézkedések;

  • A kezelt tartályok tartalmára és a tartalom eredetére vonatkozó további lényeges információ.

 

A gyógyszerek szállítása és tárolása: Következtetések

 

Az ilyen fuvarozásokra szakosodott szolgáltatóval való együttműködés jól körülhatárolható előnyöket biztosít úgy a jogszabályok mint a szállított / tárolt áruk biztonsága területén.

 

Az ilyen projektek speciális támogatásának hiányában, a teljes szállítási időtartam alatt előfordulandó kockázatok felmerülése miatt a szállítási költségek jelentősen megemelkedhetnek.