Tüzet gyújtott a bázakerettyei intézetben - 23 millió lett a kár
Egy 1975-ben született magyarszerdahelyi férfi 2021. május 28-án 1 óra 20 perc körül az elhelyezésére szolgáló bázakerettyei intézmény pszichiátriai részlegének második emeleti, 206-os számú szobájában öngyilkossági szándékból tüzet gyújtott. Az intézmény, ahol a vádlott tartózkodott, pszichiátriai betegséggel élő személyek ellátására, rehabilitációjára szolgál. Az épületben ekkor összesen 123, ebből a 2. emeleten 56 személy tartózkodott. Az épületben lakó ellátott személyek egy része mozgásában kisebb vagy nagyobb mértékben korlátozott személy volt.
A vádlott által használt szobában a tűz meggyújtásakor a vádlotton kívül további egy személy tartózkodott és aludt. A vádlott által meggyújtott tűz fellobbant, átterjedt a szobában található különféle – éghető anyagokból álló - használati és berendezési tárgyakra. Az ötszintes kialakítású épület második emeletén lévő szobában égő tűz miatt keletkezett füstöt észlelte a második emeleti folyosón egy ápolt személy, aki értesítette az ápolószemélyzetet, utóbbiak pedig értesítették a segélyhívót, illetve haladéktalanul megkezdték az épület kiürítését. A vádlott által meggyújtott tűz következtében teljesen kiégett a 206-os szoba, valamint sűrű, mérgező füst és korom keletkezett az épületben. A tűz következtében a vádlott, valamint a vele egy szobában elhelyezett személy szenvedett nyolc napon belül gyógyuló sérülést.
A haladéktalanul megkezdett kiürítés során az ápolószemélyzet, valamint az időközben segítségükre érkező biztonsági őr, illetve rendőrjárőr intézkedéseinek köszönhetően az épületből a benne tartózkodók távozni tudtak, a tüzet a kiértesített katasztrófavédelem eloltotta. A vádlott által meggyújtott tűz következtében az épületben 23.660.710 Ft kár keletkezett, valamint a tűz miatt kialakult közveszélyes helyzetben közvetlen veszélybe került az épületben tartózkodók testi épsége, élete; illetve ill. a károsodott ingó vagyontárgyak értéke hozzávetőlegesen legalább 500.000 Ft. volt.
A vádlott jelenleg és a cselekmény elkövetésekor is kóros elmeállapotban szenvedett és szenved, amely képtelenné teszi és tette őt a cselekménye következményeinek felismerésére, illetve arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen. A vádlott elmeműködésének kóros állapota miatt tartani lehet hasonló – tehát személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó- bűncselekmény elkövetésétől.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közveszély okozás bűntette miatt emelt vádat, és indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat a vád alól mentse fel, és rendelje el kényszergyógykezelését - közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.