Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.07.10

Tömegverekedés a zalai I. osztályú focimeccsen: megszületett az ítélet

Verekedés lett a vége annak a bajnoki mérkőzésnek, amelynek az ügyében  a Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött.

A megállapított tényállás szerint az I. és a II. rendű vádlottak játékosként, a III. rendű vádlott cserejátékosként, míg a IV. rendű vádlott nézőként vett részt 2020 októberében egy Zala megyei I. osztályú bajnoki futballmérkőzésen. A játékidő 94. percében az I. rendű vádlott és a másik csapat színeiben játszó játékos – utóbbi szabálytalansága miatt – elestek.

zala-megye-foci-tomegverekedes.png

(Fotó: YouTube)

Az I. rendű vádlott a földről felkelve egyik kezével megragadta és megszorongatta a még földön lévő játékos nyakát, a másik kezével a ruházatát rángatta mindaddig, amíg a játékvezető-asszisztens szét nem választotta őket. Ezt észlelve a II. és III. rendű vádlottak több csapattaggal együtt odafutottak a sértetthez és a II. rendű és a III. rendű vádlott szintén a ruházatánál fogva rángatta és rugdosta. A játékvezető-asszisztens ismét megfékezte a sértett bántalmazását, majd az I. és a II. rendű vádlottakat kiállította.

Mindeközben a sértett nézőtéren helyet foglaló édesapja (IV. rendű vádlott) a nézőteret és a pályát elválasztó kaput benyomta, és kiabálni kezdett a II. rendű vádlottal. A vita után visszament a nézőtérre, ahol a III. rendű vádlott hátulról meglökte és megütötte. Ezt látva a II. rendű vádlott is odament, felmászott a nézőteret leválasztó kerítésre és ököllel megütötte a IV. rendű vádlott tarkóját. Ezt követően a nézőtéren csoportos dulakodás tört ki, amelyben a III. rendű vádlott volt a hangadó.

Az I., a II. rendű és a III. rendű vádlottak olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, amely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

A fentiek alapján a bíróság bűnösnek mondta ki az I-III. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében, míg a IV. rendű vádlottat rendbontás vétségében. Ezért az I. rendű vádlottat 180.000 forint pénzbüntetésre, a II. rendű vádlottat 210.000 forint pénzbüntetésre, a III. rendű vádlottat 195.000 forint pénzbüntetésre ítélte, a IV. rendű vádlottat pedig 1 évre próbára bocsátotta - tudatta honlapunkkal dr. Vándor Virág a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.