Román ékszertolvajok buktak le Zalában
Egy 1987-ben született román nő 2022. március 21-én 18 óra 50 perc körül az ismeretlen helyen tartózkodó férfi román állampolgárral, lopási szándékkal megjelent a budapesti Westend Bevásárlóközpont egyik ékszerüzletében.
A vádlott megvárta és kihasználta, hogy az egyik eladó egy vásárló kiszolgálásával foglalkozott, a másik eladó pedig a zárási folyamatot végezte háttal a pultnak és az eladók által korábban a pulton belüli székre helyezett, 38,7 grammos 14 karátos arany láncot eltulajdonította oly módon, hogy a pulton keresztül behajolt, a nyakláncot magához vette és azt a ruházatába rejtve az üzletből – társával együtt - fizetés nélkül távozott. A vádlott a sértettnek 1.170.000 Ft kárt okozott, mely kár az eljárás során nem térült meg.
A nő 2022. március 23-án 13 óra 30 perckor társával lopási szándékkal megjelent a Keszthely, Tapolcai u. 37. szám alatti Interspar Hipermarket épületében található ékszerboltban.
Ékszerek után érdeklődve a férfi elterelte az eladó figyelmét, míg a nő az eladó háta mögött a nyitott vitrinből 8 db aranyékszert – 5 nyakláncot, 2 medált és 1 karláncot – tulajdonított el, majd azokat a táskájába tette és társával együtt távozott az üzletből és a hipermarketből is. A vádlott a sértettnek 1.822.030 Ft kárt okozott, mely kár az eljárás során nem térült meg.
Az ügyben a Keszthelyi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat a napokban - tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.