Részegen drifteltek Zalában, ketten megsérültek, és még vádat is emeltek ellenük
Egy 15 éves és egy 34 éves szentpéterúri férfi 2021. december 15-én a késő délutáni órákban a II. rendű vádlott forgalmi rendszám nélküli, Ford Fiesta típusú személygépkocsijával kimentek szórakozni a Szentpéterúr, Béke út 48. szám alatti ingatlan mögött található sáros szántóföldre „driftelni”, vagyis a sáros-csúszós talajon gépkocsival kanyarogva, megcsúszva haladni.
A gépkocsit ekkor II. rendű vádlott vezette, valamint I. rendű és II. rendű vádlottak társaságában volt ekkor egy ismerősük is. A szántóföldre érkezést követően I. rendű, II. rendű vádlottak, valamint ismerősük is alkoholt fogyasztottak, a magukkal hozott több liternyi házi fehér bort közösen megitták. Ezt követően II. rendű vádlott a sáros-csúszós szántóföldön vezetni kezdte a tulajdonát képező rendszám nélküli gépkocsit, melyben ekkor utasként foglalt helyet I. rendű vádlott és ismerősük.
(A fotó illusztráció)
A társaság szórakozásból így hosszasan körözött és csúszkált a járművel a szántóföldön, majd 18 óra 45 perc körül a II. rendű vádlott elindult a falu felé, és ittas állapotban vezette a Ford Fiesta típusú személygépkocsit Szentpéterúron, a Béke úton, utasként szállítva a járműben az I. rendű vádlottat és ismerősüket. A Béke út és a Rákóczi út kereszteződésében II. rendű vádlott megállította az addig általa vezetett személygépkocsit, és a járművezetést átengedte az általa is tudottan ittas állapotban lévő, valamint megfelelő személygépkocsi-vezetési tapasztalattal nem rendelkező I. rendű vádlottnak.
I. rendű vádlott 2021. december 15-én 19 óra körül tehát ittas állapotban vezetett. Az I. rendű vádlott célja ekkor az volt, hogy visszamenjenek a szántóföldre, ahol ő is ki akarta próbálni a „driftelést”, azonban a Béke útról a földútra történő jobbra kanyarodás során I. rendű vádlott ittasságából eredő figyelmetlensége, valamint rutintalansága miatt járművével letért az útról a menetiránya szerinti bal oldali füves területre, majd a gépkocsi elejével a Béke út 48. szám alatt álló ház sarkának ütközve állt meg.
A baleset következtében I. rendű vádlott és az ismerős szenvedett nyolc napon belül gyógyuló sérülést, a forgalmi rendszám nélküli személygépkocsiban és a lakóépületben pedig anyagi kár keletkezett.
Az I. rendű vádlott vérében a cselekmény elkövetésekor 2,11 – 2,29 ezrelék (közepes fokú) alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt. A II. rendű vádlott vérében a cselekmény elkövetésekor 1,28 – 1,92 ezrelék (enyhe-közepes fokú) alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség az I.r. vádlott ellen járművezetés ittas állapotban, míg a II.r. vádlott ellen járművezetés ittas állapotban és járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt emelt vádat - tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.