Lengyel kamionosok verték a lengyel kamionosokat Rédicsen
Egy 2000-ben született lengyel és egy 1987-ben született ugyancsak lengyel férfi – a vádlottak,- 2022. május 10. napján a délutáni órákban kollégájukkal, a sértett társaságában a Rédics, Lenti u. 13. szám alatti kamionparkolóban tartózkodtak, ahol vezetést követő pihenőidejüket töltötték.
A vádlottak az esti órákban a sértettet italozni hívták, melynek során szóvá tették, hogy a sértett miért dolgozik olyan sokat, majd I. rendű vádlott a mellette ülő sértettet minden előzmény nélkül meglökte, melynek következtében a sértett az árokba esett. Ezt követően I. és II. rendű vádlottak a földön fekvő sértettet több alkalommal testszerte megrúgták és megütötték, minek következtében a sértett rövid időre eszméletét is veszítette. A bántalmazásnak a szintén a parkolóban tartózkodó kollégájuk, közbelépése vetett végett, aki a vádlottakat a sértettet szétválasztotta.
A sértett szintén kamionsofőrként dolgozó barátja 2022. május 10-én 23 óra 30 perc körül érkezett meg tehergépkocsijával a rédicsi kamionparkolóba, majd miután értesült arról, hogy a sértettet a vádlottak bántalmazták, 3 óra körül I. rendű vádlott kamionján - a kerékszelepeket kinyitva - a gumikat leengedte.
I.r. és II. rendű vádlottak 2022. május 11. napján 6 óra körül észlelték, hogy I. rendű vádlott tehergépkocsija kerekeit leengedték, ezért odamentek a sértett kamionjához, a kamion bezárt vezetőfülkéjében ülő sértetthez az ajtót ütve bekiabálva őt megfenyegették azzal, hogy „megölik, mint egy kutyát”. A sértett – okkal tartva a további bántalmazásától és a vádlottak fenyegetésétől – telefonon segítséget kérve felhívta a barátját, aki barátja védelmére kelve magához vett egy bors sprayt, odament a sértett tehergépkocsijához, és az őt fenyegető vádlottak irányába fújt.
Ezt követően I. rendű vádlott a jogos védelmi helyzetben lévő a barátot a földre vitte, őt legalább két ízben vesetájékon és a fején megütötte, majd otthagyta. A földön fekvő barátnak egyik kollégájuk, segített felállni, majd jelezte a kamionparkolóban tartózkodó biztonsági őrnek a bántalmazás tényét, akinek értesítése nyomán a Lenti Rendőrkapitányság járőrei a parkolóban igazoltatás alá vonták a vádlottakat és a sértetteket.
A sértett az I. és II. rendű vádlottak bántalmazása során töréses és más 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Barátja az I. rendű vádlott a bántalmazása során szintén 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyben a Lenti Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat - tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.