Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.10.22

Kilenc idős embert fosztottak ki az öregezők, Zalában ítélték el őket

Jogerős ítélet született egy időseket kifosztó négytagú társaság ügyében. A vádlottak közül egy nő súlyosabb büntetést kapott, míg két társa tekintetében lehetőséget látott enyhébb büntetés kiszabására a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék.

 

Az I-IV. rendű vádlottak 2017 márciusában elhatározták, hogy megélhetésük biztosítása érdekében idős embereket fosztanak ki. 2017. március és május között az országot járva valamilyen ürüggyel bekéretőztek a sértettekhez, akiket a konyhába kísértek, így azok nem láthattak rá a lakás többi részére.

 

nyugdijas.jpg

 

A sértettekkel a három nő közül ketten folyamatosan egy helyiségben tartózkodtak, míg a IV. rendű férfi társuk a lakás többi helyiségében felkutatta, s magához vette az ott talált pénzt és értékeket, amelyeket később egymás között szétosztottak.

 

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a vádlottak 3 hónap alatt 9 idős sértettet fosztottak ki Szegeden, Cegléden, Mátészalkán, Gyöngyösön, Székesfehérváron, Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A legkisebb elkövetési érték több mint 200.000 forint volt, míg a legnagyobb meghaladta az 1 millió forintot.
A Zalaegerszegi Járásbíróság elsőfokon 2019. május 30-án hozott ítéletet a vádlottak ügyében, s az ügy fellebbezés folytán került a másodfokon eljáró törvényszék elé.

 

Az I. rendű vádlottat tavasszal, az elsőfokú bíróság 7 rendbeli elkövetés miatt 2 év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék október 18-án viszont úgy ítélte meg, hogy az I. rendű vádlott vonatkozásában indokolt a súlyosítás, mivel a vádlott különös visszaeső és feltételes szabadságvesztés ideje alatt követte el az újabb bűncselekményeket. Az indokolásban nagyobb súllyal vette figyelembe a bíróság az üzletszerűen, bűnszövetségben és csoportosan való elkövetést és 4 évre súlyosította a kiszabott büntetést. A bíróság a nőt ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s kimondta azt is, hogy nem bocsájtható feltételes szabadságra.

 

A II. rendű vádlott esetében az elsőfokon született ítéletet - 4 év börtönbüntetést, valamint 3 év közügyektől eltiltást - a törvényszék helyben hagyta.

 

A III. rendű társuk esetében a bíróság enyhítésre látott lehetőséget, s a vádlottat - egy rendbeli cselekmény alól bizonyítottság hiányában felmentve - 2 év börtön helyett 1 évre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidő helyett 2 évben állapította meg.  

 

A IV. rendű vádlott esetében a családi és az egészségügyi állapotát nagyobb súllyal értékelve a 7 év letöltendő börtönt egy évvel csökkentette a bíróság, megtartva a 4 év közügyektől eltiltást - értesült honlapunk dr. Vándor Virágtól, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől.

 



loading...