Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.05.05

Emberölés kísérlete miatt áll bíróság elé a zalai férfi

1942-ben született az a magyarszerdahelyi férfi, aki 2014.  óta haragos viszonyban áll a telekszomszédaival, mert a kerítéssel körbezárt ingatlanjukon tartott kutyák ugatása és viselkedése zavarta  őt.

 

aramot-vezetett-a-keritesbe.jpg

 

A férfi 2015. október 11. napjának reggeli óráit megelőzően – pontosan nem meghatározható időpontban–  a lakóháza melléképületének  hálózati  feszültségű dugaszoló aljzatából egy hosszabbítókábel segítségével rákötött a szomszédos  ingatlannal közös drótkerítésre, és azt áram alatt tartotta.

Fél nyolc  felé  a szomszéd  az ingatlanának teraszán tartózkodott, és észrevette, hogy a közös kerítés az esős időben több helyen csillog, szikrázik, ezért értesítette a rendőrséget.
A szakértői vélemény szerint  az áram alá helyezett rozsdás drótkerítésben az árambevezetési ponttól mérve 2 méteres távolságban 50V-nál magasabb érintési feszültség volt, a kerítés ezen szakaszának megérintésével 50 mA értéknél magasabb áram jutott volna  az emberi  szervezetbe a légzőizmok görcsét és szívmegállást eredményezve.
A férfi cselekményével azon túl, hogy  baleset és életveszélynek tette ki a szomszéd házaspárt és kiskorú gyermekét,   saját feleségét és leányát sem figyelmeztette.

A Zala  Megyei Főügyészség  a férfi ellen  emberölés bűntettének kísérlete  miatt emelt vádat a Zalaegerszegi  Törvényszék előtt - tudatta a Letenye Médiával csütörtökön dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.