Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.05.02

Egy ütés, koponyatörés és halál Zalában

2021. december 17-én az esti órákban egy férfi a Zala megyei Csatáron a Kossuth Lajos utcai presszóban tartózkodott ismerősei társaságában, melynek során sört fogyasztott. Ezidőben ugyancsak a presszóban italozott sértett férfi is, aki ittas állapotban volt.

A sértett beszéde, mozgása rendezett volt, azonban ennek ellenére hangosan, a helyiségben lévőket zavaró, zaklató módon beszélt, illetve viselkedett. 18 óra 30 után a sértett odalépett a vádlott asztaltársaságában ülő egyik férfihez, barátságukra hivatkozva elkezdte őt ölelgetni, azonban zavarta a sértett magatartása, ezért elküldte az asztaluktól.

birosag.jpg

Erre a sértett megpróbálta megütni a férfit, de nem találta el, mire az visszaütött felé. A sértett ennek következtében nekidőlt az asztalnak, arról a poharakat, üvegeket leverte, melyek széttörtek a padlón. A sértett és a férfi összekapaszkodtak, azonban mielőtt komolyabb dulakodás alakult volna ki közöttük, két férfi szétválasztotta őket.

Ezt követően a sértett eltávolodott az asztaltól, a presszó pinceajtajának közelében lévő, 4 db lépcsőfokból álló, 85 cm széles, 74 cm teljes magasságú, kőlapokkal fedett lépcsősor tetejénél állt meg, és továbbra is hangosan, zavaróan beszélt. Ekkor a közelben lévő asztaluktól felállt egy 1977-ben született csatári férfi, a vádlott, aki határozott mozdulatokkal megindult a sértett felé. A közelébe érve felszólította, hogy maradjon nyugton, menjen haza, miközben a kezével a sértett felé ütött. A fejtájékon ért ütéstől a sértett a lépcső tetejéről az alsó szintre hanyatt esett, és feje védekezés nélkül a padlóhoz csapódott.

A sértett orrából, füléből elkezdett folyni a vér, rövid időn belül eszméletét vesztette, őt a kiérkező mentők a Zala Megyei Szent Rafael Kórházba, majd onnan a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházba szállították, ahol az elvégzett műtéti beavatkozások ellenére 2021. december 23-án életét vesztette.
A sértett a vádlottól elszenvedett bántalmazás miatti eséstől a koponyatörést és más sérüléseket szenvedett el, halálának közvetlen oka az ezen sérülések miatt kialakult agyduzzanatos agyi beékelődés volt.

Az ügyben a Zala Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a napokban - tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.